Létrehozva: 2023.01.16.

Ronaldo szerelme nem bír magával: melleit mutogatja az araboknál

Georgina Rodríguez követte párját, Cristiano Ronaldót Szaúd-Arábiába, persze ez nem jelenti azt, hogy együttműködései megszakadtak volna. Legutóbbi posztjában hatalmas dekoltázst villantott.

Cristiano Ronaldo tavaly év végén igazolt át a szaúdi al-Naszrhöz, családja pedig követte a portugál legendát az ázsiai országba. Georgina Rodríguez már több mint hat éve boldogítja a 37 éves futballistát, két közös gyerekük is született. Bár az argentin szépség egy teljesen más kultúrába csöppent hirtelen bele, ettől függetlenül jelenlegi együttműködései továbbra is gördülékenyen működnek, erről tesz tanúbizonyságot legutóbbi bejegyzése is, ahol egy sportszergyártót reklámoz, nem is akárhogyan. Georgina egy fekete sportmelltartóban pózol a kamerának, amiben igencsak mély dekoltázst villantott. Nem véletlen, hogy kevesebb mint egy nap alatt már hárommillió ember lájkolta posztját, a pikáns fotókat pedig Ronaldo sem hagyta szó nélkül: "Istennő" - írta az ötszörös aranylabdás a szerelmének.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja