Létrehozva: 2023.04.05.

Fél év után bukkantak rá Bangó Mária holttestére

Kutyája keresésére indult a 69 éves csöngedmajori asszony, ám míg az eb hazatért, őt viszont 6 hónapig mindhiába kereste családja.

Ahogy arról lapunk már beszámolt, a 70 éves Bangó Istvánné Máriát szeptember óta kétségbeesve kereste családja. Az asszony még 2022. szeptember 26-án dél körül a kutyája keresésére indult Csöngeden, azonban a házi kedvenc pár órán belül hazatért, Mária viszont soha többé. Az eltűnt asszony holttestét fél évvel később Gősfa közelében találták meg a vadászok.

Szeretett kutyája után indult el az idős nő.  Fotó: Ripost

Máriának és élettársának a mindene volt a kutyájuk, akit együtt fogadtak örökbe, a pár Csöngeden élt. A helyiek tudták, hogy Máriaék négylábúja szeretett elkóborolni, és mindig az asszony indult el a keresésére, így volt ez tavaly szeptemberben is.

Egy falubeli elmondta, hogy fél 12-kor találkozott vele a földúton, az erdő mellett. Neki is elmondta, hogy csak a kutyát jött megkeresni és hazavinni. Piros nadrágot, szürke felsőt és fehér cipőt viselt, és kutya póráza is nála volt 

– tudatta az elhunyt asszony gyermeke, Mira, aki úgy véli, hogy az anyukája valóban csak a kedvencét indult megkeresni, ezzel magyarázható az is, hogy nem vitt magával okmányokat. Az asszony mindössze egy pórázzal és egy szál cigarettával indult útnak.

Az idős nő nehezen mozgott, ám lakhelyétől mégis 6 kilométerre találták meg  Fotó: Ripost

– Anyukám nincs jó fizikai állapotban, nagyon fáj már mindene. A helyiek is tudták, hogy nem szokott sokat távolmaradni. Pontosan ezért 2 óra magasságában már elkezdték keresni őt – árulta el korábban az aggódó gyermek. 

Hiába indultak gyorsan az asszony keresésére, és hiába tudták, hogy Mária egészségügyi állapota miatt nehezen mozog, nem találták meg.

Nagyon nagy volt az összefogás, aminek nem tudok eléggé hálás lenni. Ismeretlen emberek is megjelentek, drónokkal, terepjárókkal, segítettek átfésülni a terepet, hogy minél hamarabb megkerüljön anyukám. 

– emlékezett vissza.

Az eltűnés után fél évvel 2023. február 17-én a település külterületén a vadászok emberi maradványokra bukkantak. Eleinte csak feltételezés volt , hogy ezek az eltűnt asszonytól származnak, mert az azonosítás hosszabb időt vett igénybe.

Máriát otthonától 6 km-re találták meg.  Fotó: Google Maps

Éppen Csöngeden voltunk anyut keresni, amikor értesítettek a rendőrségtől, hogy találtak egy holttestet és a ruházat alapján lehetséges, hogy az anyukámat találták meg.

 – mesélte.

A DNS teszt eredményei másfél hónnappal később, bizonyították, hogy Bangó Istvánné Mária tetemét találták meg.

Külföldön tartózkodtam, amikor megérkeztek az eredmények. A boncolási jegyzőkönyv másolatát láttam, abban az áll, hogy keringési és légzésleállás okozta anyukám halálát.

 –  fejtette ki az elhunyt asszony lánya.

Akadnak még kérdőjelek Mária halálával kapcsolatosan...

– Anyukámat 6 kilométerrel odébb találták meg. Ez nagyon sok kérdést felvet bennem, amikre talán sosem kapok választ – árulta el Mira lapunknak, majd elmondta, hogy nagyon megviselte őket a várakozás, amíg a teszt eredményére vártak.

Nyilván legbelül tudtam, hogy anyukám az, de ha csak egy százalék esély is van arra, hogy nem anyu, akkor igazából csak tétlenül várakozok és hetekig áll a keresés. 

– tudatta, majd az azzal egészítette ki, hogy a legfontosabb az, hogy most már meg van az édesanyja, akit tisztességesen eltemethet és így békében nyugodhat. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben