RETRO RÁDIÓ

Szörnyű tragédia: Öngyilkos lett a szombaton eltűnt 16 éves magyar fiú

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 06. 14. 12:45

Fülöpszállási otthonából tûnt el még szombaton P. Imre, holttestét a hét elején találták meg. Ismerõsei szerint öngyilkos lett a 16 éves fiú.

Nagy erőkkel kereste hétvégén a rendőrség és civilek is azt a 16 éves fiút, aki otthonról tűnt el Fülöpszálláson. P. Imre minden előjel nélkül ment el otthonról, az ismerősei nagyon aggódtak érte: azzal fenyegetőzött a kamasz, hogy véget vet az életének. A fiú sajnos beváltotta az ígéretét: öngyilkos lett a település egyik kieső részén, életét már nem lehetett megmenteni.

Imrét rengetegen gyászolják, az ismerősei gyászruhát öltöttek. „Szeretnénk megkérni minden ember, aki jóban volt és ismerte Imikét, hogy a tiszteletére fekete ruhát vegyen fel. Nagyon sokat jelentene neki és nekünk is” – tette közzé felhívását Imre volt iskolájának diákönkormányzata.

A %RIPOST% úgy tudja, hogy a tanulóknak iskolapszichológusi segítséget is nyújtanak a tanév utolsó napjaiban.

A tragédiával kapcsolatban megkerestük a Bács-Kiskun-Megyei Rendőr-főkapitányságot is, ám csak szűkszavúan tudtak nyilatkozni a történtekről.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit

– tájékoztatta a %RIPOST%-ot Hürkecz Zoltán, szóvivő.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.