RETRO RÁDIÓ

Kiraboltak egy budapesti taxicéget, döbbentes, kik az elkövetők

Kiraboltak egy budapesti taxicéget, döbbentes, kik az elkövetők
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 27. 14:15

Mintegy 30 millió forintot vittek el egy budapesti taxicégtől. A dolgozók is meglepődtek, hogy kik az elkövetők.

Betörtek egy személyszállítással foglalkozó cég irodájába még csütörtökön, a rendőrségen maga a cég tulajdonosa tette a bejelentést – adta hírül a rendőrség.

Fotó: Police.hu

A cég irodájában lévő két bútorszéfet ellopták, amelyekben csaknem 30 millió forint volt. A kispesti noymozók hamar azonosították a feltételezett betörtőt, az 55 éves F. Mihályt, de rövid időn belül kiderült, hogy a taxiscég két diszpécsere adta a belsős infókat a férfinak, aki ráadásul a két taxis munkatárs, a 35 éves F. Blanka és szintén 35 éves M. Csaba dílere volt. A tippadók lakásán 275 ezer forintot, 64 gramm kábítószergyanús fehér port, tablettákat és fecskendőket is találtak a kutatás során. A betörő lakásában szintén találtak kábítószergyanús dolgokat.

Szombaton egy XVII. kerületi házban is házkutatást tartottak, F. Blanka élettársánál, B. Csabánál jártak a rendőrök, ahol megtalálták az ellopott széfeket.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.