RETRO RÁDIÓ

Aljas dolgot művelt egy idős asszonnyal ez a két budapesti nő

Aljas dolgot művelt egy idős asszonnyal ez a két budapesti nő
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 04. 28. 10:30

A rendõrök közbeléptek és elkapták a csalókat.

Egy XII. kerületben lakó idős asszonyt hívott fel egy férfi, és közölte, hogy a nő lánya balesetet okozott. A férfi ekkor átadta a telefont társának, aki a sértett lányának adta ki magát, és 2 millió forintot kért az ügy elrendezéséhez.

Az asszony borítékba tette a pénzt és a férfi utasításának megfelelően levitte a társasház bejárata elé, ahol átadta a borítékot egy ismeretlen nőnek, akit egy másik nő várt egy autóban.

Az unokázós bűncselekmények felderítésére alakult budapesti nyomozócsoport a ház előtt elfogta a 34 éves F. Zsuzsannát, míg társát, az 54 éves B. Józsefnét akkor tartóztatták fel a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai, amikor el akart hajtani a helyszínről. 

A rendőrök a fiatalabb nőnél hiánytalanul megtalálták a pénzt. A nyomozás során kiderült, hogy anya és lánya követte el a bűncselekményt. A rendőrök a két nő lakásán tartott kutatás során mobiltelefonokat és SIM kártyákat találtak, illetve lefoglalták azt a Ford típusú személygépkocsit, amivel a bűncselekményt elkövették.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 34 éves F. Zsuzsanna és az 54 éves B. Józsefné ellen. A nyomozók gyanúsítotti kihallgatásukat követően mindkét nőt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására - írta a police.hu.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.