RETRO RÁDIÓ

Brutális fordulat a lúgos orvos ügyében!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 06. 28. 14:45

Hamisítvány az egyik fontos bizonyíték, így már a hamis tanúzás is felmerül...

Hivatalosan is megállapították, hogy hamisítvány egy nagyon fontos bizonyíték a lúgos támadás ügyében!

A levélben az író azt állította, hogy 2016-ban az egyik híradásban egy a sértett nőt kísérő személyben felismerte azt a férfit, aki őt korábban – még mielőtt bevonult volna a börtönbe – meg akarta bízni a támadással - áll az ügyészség közleményében.

A levélben írtak kapcsán az abban érintett férfi tett feljelentést, amely feljelentés büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettére utal.

A feljelentésben megjelölt levél íróját a Fővárosi Főügyészség beazonosította és egyúttal megállapította, hogy a feljelentés tárgyát képező levél valótlan tartalmú.

Ugyanakkor a Btk. szerint a hamis tanúzás miatt mindaddig, amíg az az ügy, amelyben a hamis tanúzást elkövették nem fejeződik be, büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható.

A Budapesti Nyomozó Ügyészségnek ezért a hamis tanúzás bűntette miatti feljelentést el kellett utasítania.

A legutóbbi tárgyaláson a "lúgos orvos", azaz B. Krisztián elleni korábbi, 9 évről szóló ítéletet hatályon kívül helyezték.

A tanács döntése értelmében újra másodfokon tárgyalják az ügyet, mert nincs kellőképpen bizonyítva, hogy B. Krisztián önthetett maró lúgot az asszony ágyékára.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.