RETRO RÁDIÓ

Sokkoló fotók a négyes karambolról, hárman haltak meg a Seatban

Sokkoló fotók a négyes karambolról, hárman haltak meg a Seatban
B.L.
Szerző
B.L.
Létrehozva2016. 01. 16. 07:20

Péntek este a 83-as fõúton, Gyõrszemere és Tét között, az erdõsor környékén négy autó ütközött. Három halottja van a tragikus balesetnek.

A baleset akkor következett be, amikor a Seat, amely Győrszemere felől Tét irányába tartott, a záróvonalon, egy kisebb emelkedőnél szabálytalanul előzni kezdett.

Érintőlegesen ütközött egy Fiattal, majd a szemből érkező Skodával, a sofőr pedig elvesztette uralmát a járműve felett. Megpördült, és frontálisan nekiütközött a szintén szembe jövő Volvónak.

A Seat sofőrje egy 47 éves vaszari férfi volt, a mellette utazó két pápai és egy mihályházai férfi halt meg a balesetben - mondta Takács József, a megyei-rendőrfőkapitányság szóvivője a kisalfold.hu-nak.

Többen megsérültek

Információk szerint két autó tartott Pápa felé, mindegyikben Ausztriában dolgozó hentesekkel. A Seat volt a hátsó, az M1-esről fordultak le, és mentek hazafelé.

A baleset után a Seat az oldalára borult, vezetője élet és halál között van a győri kórházban, újra kellett éleszteni.

Három sérültet vittek a győri Petz-kórházba, a kritikus állapotban lévő sofőrt péntek éjjel műtötték, nagyon súlyos sérülésekkel

 - tájékoztatott prof. Oláh Attila orvos igazgató.

A koponyatörés mellett a tüdősérülése is nagyon komolynak tűnik, emellett hasi sérülései is vannak a férfinek. Küzdenek az életéért.

Még egy súlyos sérült van a kórházban, akinek medence- és hasi sérülései vannak, de nála is folynak még a vizsgálatok és az elsődleges kezelések. A könnyűnek minősülő sérült is gerinctörést szenvedett, de ő várhatóan nem szorul műtétre.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.