RETRO RÁDIÓ

Nap lúzere: Rablás után szinte az ajtó előtt várták a zsaruk

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 11. 17. 22:45

Mindössze egy hétig bírta a a börtön nélkül az a 20 éves fiatal, aki nem tudta megállni, és újra rabolni ment. Zsákmánya mandzsettagomb, francia kártya ls pálinka volt. Szinte azonnal lebukott.

Mindössze egy hete szabadult az a 20 éves tarnaörsi fiatal, aki máris újra megkívánta a gyors pénzszerzési lehetőséget. Egy könnyű prédának ígérkező 69 éves idős bácsira támadt rá otthonában. Késével nagy bátran megfenyegette majd pénzt és ékszert követelt.

Mivel a bácsinak egyik sem volt, a rabló megelégedett azzal, amit talált: konyhai eszközöket, távcsőt, mobiltelefont, pálinkát, s francia kártyát, mandzsettagombot pakolt be két táskába, s távozott az idős ember házából.

Nem volt azonban szerencséje a továbbiakban sem, az utcán rögtön két járőrbe ütközött, akik megérdeklődték tőle, hogy ugyan hova siet a két tömött szatyorral ilyen késői órán?

A bíróság még aznap, soron kívül vádat emelt a fiatal ellen felfegyverkezve, az védekezésre, koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás, s erőszakkal, éjjel és felfegyverkezve megvalósított magánlaksértés bűntette miatt. A fiatalra akár 15 évnyi börtönt is kiszabhatnak, februárban tárgyalják majd ügyét, addig is előzetesben marad.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.