tóth gabi
Teljesen más lesz a használata.
Régen az iPhone a legtöbb ember számára csak álom volt, ahogyan szinte minden Apple termék. Mára azonban - miképpen növekedett a jólét, a jövedelem és az életszínvonal - már igen sokan megengedhetik maguknak az okostelefonok királyaként emlegetett mobilt. Az Apple rajongók izgatottan várják, hogy kijöjjön az iOS18 szoftverfrissítése, ugyanis számtalan újdonsággal kedveskedik nekünk az Alma. Többen között új színvilágban gondolkodhatunk, az ikonok színeit is egyénre szabhatjuk. Tovább lett fejlesztve a Jegyzetek app, ami már matematikai egyenleteket is meg tud oldani, emellett a Safari is gyökeres változásokon esett át. A Fotók alkalmazás új szempontrendszerek szerint csoportosítja a képeinket, a vezérlőt pedig minden eddiginél jobban alakíthatjuk az igényeinknek megfelelően.
A legnagyobb újdonság azonban az, hogy az Apple beépítette a mesterséges intelligenciát a Siribe. A külföldi bétázók bemutatói szerint elképesztő és félelmetes képességekkel bír ezután az iPhone, az EU-s szabályozások azonban nem teszik lehetővé, hogy az európai országok mobiljaiba is beépüljön az AI. Az ügyeskedők azonban így is könnyen megoldhatják: ha elutaznak egy EU-n kívüli országba (pl. Szerbiába), ott pikk-pakk tudják telepíteni a mesterséges intelligenciát, ami azután már Magyarországon is működni fog a telefonon.