RETRO RÁDIÓ

„Ez a macska gonosz” – démoni cica terrorizálja egy város lakóit, már fel is fegyverkeztek ellene

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2023. 11. 15. 11:30

Ha a macskákra gondolunk, a többségünknek a pihe-puha kis praclis állatok jutnak eszébe, nem úgy annak a városnak a lakóinak, akiket egy démoni vörös szőrmók tart rettegésben.

Nem mindennapi jelenség tartja rettegésben az észak-walesi Rhuddlan városának lakóit, ugyanis egy vörös cica terrorizálja az ott élőket, senki sincs biztonságban.

A helyi sajtó beszámolója szerint több kép is megjelent a közösségi médiában, amelyen a macska áldozatául esett, sérült kutyák láthatóak. Az egyik képen az imádnivaló kis Doris van, akinek testét karmolások és harapások borították. Miután fennáll a fertőzés veszélye, ezért orvosi ellátást is kapott, és egy jókora géztekercset is.

Ez a macska gonosz. Nem fél az emberektől vagy a kutyáktól

– írta az egyik hozzászóló.

Senki sincs biztonságban 

Egy másik ember szerint a vörös macska először a kutyáját támadta meg, majd a párjára is rárontott. Egyesek pedig arról számoltak be, hogy a bestia végigkergette őket az utcán.

A tehetetlen városlakók most vízipisztollyal, vizes spray-vel, valamint esernyőkkel védekeznek a terrorizálójuk ellen – számolt be róla a North Wales Live.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.