RETRO RÁDIÓ

Kautzky Armand három kutyája új játszóterepet kapott

PR cikk
Szerző
PR cikk
Létrehozva2023. 11. 08. 12:15

Csodálatos lett a színész udvara. (x)

Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színészként sokat játszik és próbál, így nem mindig van ideje annyit kertészkedni, mint szeretne. Most azonban két hét alatt megújította a kertjét egy szuper csapat, a Holland Pázsit segítségével, így kutyáival együtt élvezheti a szépséges környezetet, és fel tud töltődni előadásai előtt a harmonikus udvaron. Betekintést engedett az otthonába és még az egyik négylábú barátját is megismerhetjük.

Kautzky Armand és kutyája és elégedett a műfűvel (Fotó: Holland Pázsit Kft.)

Gyönyörű otthona már igazán megérdemelt egy terasz csinosítást, így a legendás hangú színész elszánta magát, és műfű borítást választott a teraszára. Azért is a minőségi műfűre esett a választása, mert térkő borítás helyett valami puhábbat szeretett volna, viszont a kinti szőnyegek takarításával nem lenne ideje foglalkozni. Természetesen a másik szempont a három kutya volt, akiknek szintén sokkal kényelmesebb a puha műfű, hiszen ezen heverészhetnek, és a mostani őszi időben itt élvezik a napsütést is, hosszan elnyújtózva.

Ahogy Kautzky Armand fogalmaz: „A rideg követ felváltotta a szép zöld műfű, szinte oázis. Nem is gondoltam volna, hogy az ötlettől a megvalósításig két hét alatt elkészül.”

A színészt és a kutyáját a Holland Pázsit TikTok csatornáján láthatjuk a megszépült teraszon.

Mi a helyzet a kutyapisivel és a nagy dolgokkal?

Gyakori tévhit, hogy a műfű olyan, mint a szőnyeg, és úgy kell kisikálni belőle a koszt, vagy hogy megmaradna benne a kellemetlen kutyapisi szag. Azonban ez nem igaz, a műfű átereszti a nedvességet, így az esőt és a kutyák vizeletét is, épp úgy, ahogy az élő fű. Ahogy Kautzky Armand is elmeséli, ha rá is pisilnének a kutyák, nem látszik és nem érződik. Mivel nem egy szilárd, zárt burkolat, a folyadék egyből a földbe kerül, a teraszról pedig lefolyik az enyhe lejtésnek köszönhetően. Ugyanakkor fontos, hogy a nyári kánikulában ne a teraszra végezzék a dolgukat a kutyusok, mert ilyenkor van rá esély, hogy kellemetlen szagot érzünk.
A nagyobb dolgok eltakarítása is egyszerű feladat, mivel az eredeti holland gyártmányú műfüvek rugalmasak, nem engedik teljesen besüllyedni a kutyák „ajándékát”. Tehát az eltakarításhoz elég a lapát, pont úgy, ahogy az udvaron. Bármilyen rossz szag esetén slaggal leöblíthetjük a műfüvet, gyorsan meg fog száradni.

Bírja a műfű a nagytestű kutyákat?

Papp Ákos, a Holland Pázsit szakértője megosztotta velünk, hogy sokan azt gondolják, a műpázsit csak kistestű kutyáknak való, pedig több kertben is használják német juhászok, hatalmas dogok, masztiffok, golden retrieverek vagy berni pásztorok.
„Budapesten, a Városligetben kutyafuttatót készítettünk műfű burkolattal. Azt a visszajelzést kaptuk a helyiektől, hogy mindig tiszta, rendezett, pedig ott nemcsak egy-kettő, hanem naponta akár száz kutya is megfordul. Szeretik a gazdik, mert nem lesznek sárosak, porosak a szaladgáló kutyáktól”
– osztja meg velünk a műfű szakértő.

Az újrahasznosítható műfű egyre népszerűbb a kutyák és a gazdáik körében is

„Egyre többen keresik a környezetbarát opciót, a holland Royal Grass 100%-ban újrahasznosítható műfű termékeket. Ezekben, ahogy sok másik típusban sincs az alsó rétegben gumidarálék, és a fűszálak barázdáltak, hogy 20 százalékkal hűvösebb maradjon a nyári melegben is a műfű. Azt mesélik nekünk a gazdik, hogy a térkő burkolat és a műfű közül mindig a műfüvön fekszik nyáron a kutya. Ez nálunk is így van, 12 éves Hörbi, a kutyánk, ő volt az első hivatásos műfű tesztelő Magyarországon”
– ad betekintést Papp Ákos.

Műfű és a többi háziállat

Vajon a kutyákon kívül a többi házi kedvenc hogyan reagál a műfűre? 
„Macska tesztelőnk is van, nagyon szeret rajta napozni, sosem pisil rá. Ezenkívül tudjuk, hogy nyulat is tartottak már Holland Pázsiton, és bár a nyulak szívesen megrágcsálnak akár bútort, vezetéket is, a műfű szálait nem rágták meg. A gazdi pedig azt mesélte, hogy a nyúlbogyók is könnyen lejöttek róla”
– zárja gondolatait a Holland Pázsit szakértője.
(x)

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.