RETRO RÁDIÓ

Újra kiverte a biztosítékot az óraátállítás, hamarosan ez fog történni velünk

Létrehozva2025. 10. 01. 12:00

Sokan ki nem állhatják az ide-oda állítgatást, hiszen felborítja a mindennapi ritmust. Ráadásul idén az óraátállítás nem a megszokott időpontban érkezik.

Szinte még csak most ért véget a nyár, hiszen egy-két hete még kánikula volt, de máris a nyakunkon lesz a téli időszámítás. Az óraátállítás eredetileg az energiatakarékosságot szolgálta, de mára már sokak szerint felesleges nyűg: tavasszal egy órával kevesebbet alhatunk, októberben pedig korábban lesz sötét miatta délután. Ráadásul az óraátállítás 2025 őszén korábban lesz, mint amit eddig megszoktunk.

Az óraátállítás az egészséges szervezetet is megviselheti.
Újra közeledik az óraátállítás (Fotó: alexkich /  Shutterstock)

A téli időszámítás volt az alap

Az óraátállítást először 1916-ban vezették be hazánkban, majd több kihagyás után 1980-ban véglegesítették, és később az európai uniós rendszerhez igazították 1996-ban: azóta állandó tenni- és bosszankodni való minden tavasszal és ősszel. Az óraátállítás előtt a mostani téli időszámítás szerint mérték az időt. Vagyis a nyári időszámítás a kakukktojás, nem a téli.

Korábbra esik idén az óraátállítás

Október utolsó vasárnapján kezdődik a téli időszámítás, ez az elmúlt években mindig a hónap utolsó napjaira esett, idén azonban jóval korábban, már október 26-án vissza kell állítani az órákat, érdemes máris felírnia a naptárba annak, aki nem okostelefont használ.

A szervezetünk nem örül neki

Alapvetően a tavaszi óraátállítás jobban megvisel mindenkit az egy órával kevesebb alvásidő miatt, de az őszi óraátállítás hatásai sem lebecsülendők. A biológiai óránkat ugyanis ilyenkor is összezavarja a változás, az alvás-ébrenlét ciklusa lassan alkalmazkodik a változáshoz. Van, aki pár nap alatt átáll, de vannak, akiknek két hétre is szükségük lehet. Ez idő alatt pedig változatos tünetek jelentkezhetnek. Az őszi átállás főleg a csecsemőket, gyerekeket, betegeket és időseket viseli meg. Alvászavarok, kimerültség, lehangoltság mellett a szívfrekvencia ingadozása, ingerültség és a koncentrálóképesség csökkenése is jelentkezhet, de van, aki ingerült és étvágytalan lesz. 

Fel lehet rá készülni

  • Ne egyszerre, hanem pár nappal az átállítás előtt kezdjük átállítani a szervezetünket, 15 percekkel állítsuk vissza az órát, így a szervezetünk fokozatosan áll át az új rendszerre.
  • Engedjük be a reggeli fényt, így a szervezetünk könnyebben beállítja az új ébredési ciklust; az óraátállítás után egy hétig ne húzzuk be a sötétítő függönyöket vagy engedjük le a redőnyt.
  • Ebben az időszakban kerüljük az esti képernyőhasználatot, mert a kék fény egyébként is megzavarhatja az alvási ritmust.
  • Mozogjunk rendszeresen, ez segít az átállásban, a biológiai óra átállításában, és a szervezetünket is megerősíti, felkészíti a változásra.
  • Az óraátállítás után kerüljük az alkoholfogyasztást, mérsékeljük a koffein-bevitelt (különösen a délutáni órákban), és ne együnk nehéz ételeket lefekvés előtt.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.