
"Igazi kis harcos" - csonttörését követően leukémiával diagnosztizálták a kis Lily-annt
A diagnózis teljesen letaglózta a családját.
Teljesen összetörtek annak a skót kislánynak a szülei, akiről egyszerű csonttörését követően kiderült, halálos kórral küzd: leukémiás. Lily-ann Larmour, Ayrből, nyugat Skóciából azóta folyamatos kezelések és kemoterápia alatt áll. Immunrendszere a kezelések miatt azonban legyengült, hogy nem hagyhatja el a kórházat, miután az orvosok attól tartanak, hogyha kiengedik, akkor elkaphat egy halálos fertőzést. Családja most azért küzd, hogy elég pénzt gyűjtsenek ahhoz, hogy biztonságban hazavihessék lányukat.

Lily-ann öt hét intenzív kezelést kap, majd további hat hónap kemoterápiát. Ezalatt folyamatosan bejár majd a kórházba. A hét folyamán csontvelő-biopsziát és gerinccsapolást is végeznek rajta, hogy lássuk, hogyan reagál a kezelésre. Jelenleg van egy kisebb fertőzése, különböző antibiotikumokat kap, de igazi kis harcos. A teljes kezelés két és fél évig tart. Mivel a kezelések miatt gyakorlatilag nincs immunrendszere, nagyon reméljük, hogy a GoFundMe segítségével otthonát biztonságosabbá tudjuk tenni
- közölte édesanyja, a 26 éves Chloe Wells az adománygyűjtő oldalon hozzátéve, Lily-ann heveny limfoblasztos leukémia (ALL) küzd, ami egy a vért és a csontvelőt érintő ritka daganatos betegség. Gyorsan kialakul, kemoterápiával és szteroidokkal kezelik, oka többnyire ismeretlen.
Tünetei lehetnek például a véraláfutások, láz és étvágytalanság, de mivel más betegségek is okozhatják, az orvosi diagnózis elengedhetetlen. A kicsik túlélési esélyei viszonylag magasak. Lily-ann esetében az egész egy lábsérülésből indult. Gipszlevételét követően azonban továbbra sem érezte jól magát. Ezt követően jött a vérvétel, amely meghozta a súlyos diagnózist.
Egyszerűen nem hittük el. Minden hihetetlenül gyorsan történt. Nincs immunrendszere, hogy megküzdjön a fertőzésekkel, ami Chloét nagyon megijesztette. Ez a lesújtó hír teljesen felforgatta az életünket. Rendkívül büszkék vagyunk a gyönyörű Lily-annra és a fantasztikus édesanyjára, Chloéra, aki egy percre sem hagyja magára, holott másik kislányát, az ötéves Lexi-Rose-t is gondoznia kell
- idézte a kislány nagynénjét a Mirror.







