RETRO RÁDIÓ

Soha ne aludj így a hőségben, nagy baj lehet belőle

Létrehozva2025. 06. 27. 21:00

Kánikulában sokszor egész éjszaka forgolódunk, és csak a friss levegő ad némi enyhülést. Szakértők szerint azonban a nyitott ablaknál alvás hosszú távon nem tesz jót a szervezetünkkel.

A nagy melegben csak éjszaka hűl le valamelyest a levegő, logikus, hogy szeretnénk belőle minél többet beengedni a lakásba. Bár ettől hamarabb álomra szenderülünk, kutatások szerint a nyitott ablaknál alvás nem tesz jót, hiába tűnik csendesnek az éjszaka, valójában folyamatosan zajnak vagyunk kitéve, főleg városi környezetben – írja a Mindmegette.

Nyitott ablaknál alvás: a folyamatos zajok miatt valójában nem pihenjük ki magunkat.
Csak illúzió, hogy pihentető a nyitott ablaknál alvás / Fotó: Liudmila Chernetska / Getty Images (Illusztráció)

Az agyunk folyamatosan figyel

A mainzi Johannes Gutenberg Egyetem tanulmánya szerint az éjszakai zajok hatására stresszhormonok, például kortizol szabadul fel a szervezetünkben. Hiába alszunk, a nyitott ablakon keresztül minden a fülünkbe jut, a kinti beszélgetések, a forgalom zaja, és még ha nem is ébredünk fel ezekre, a testünk reagál: megnő a pulzus, a vérnyomás megemelkedik, és felszínesebben alszunk. Hosszú távon ez pedig szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezethetnek.

Vészüzemmódba kapcsol a szervezet

Őseinknek ébernek kellett maradniuk, amikor aludtak, hiszen így időben észlelhették a veszélyt, például a ragadozókat, és a testünknek ez a készenléti állapota ma is bekapcsol alvás közben. Nyitott ablaknál alvás közben egy becsapódó kocsiajtó, egy dudálás már elég, hogy beindítsa ezt a stresszreakciót, és megnövekedjen a kortizolszint. Ezáltal pedig az alvási fázisok megzavarodnak, kevésbé tudunk éjszaka regenerálódni.

Nyitott ablaknál alvás helyett szellőztessünk

Kánikulában aludni pokoli lehet, ha nincs friss levegő, és a lakás felmelegedett, naná, hogy senki nem szeretné csukva tartani az ablakot éjszakára. Szakértők szerint azonban nem az az ideális megoldás, ha éjszakára tárva-nyitva marad az ablak. Azt javasolják inkább, hogy szellőztessünk egy nagyot lefekvés előtt, engedjünk be friss, hűvös levegőt, és aludjunk csukott ablaknál. Egy ventilátor is nagy segítség lehet, hiszen hűsít, és folyamatos, monoton hangja nem kapcsolja be a szervezet stresszreakcióját.

Tegyünk meg mindent a nyugodt éjszakáért

A szellőztetésen felül még rengeteg mindennel segíthetjük, hogy nyugodt éjszakánk legyen, például nem mindegy, mit eszünk. Kerüljük a nehéz, zsíros ételeket a hőségben, főleg lefekvés előtt, és nyáron is mozogjunk rendszeresen. Együnk lefekvés előtt kivit, kutatások szerint elősegíti a mélyebb alvást és a szervezet regenerálódását is. A kivi ugyanis nemcsak antioxidánsokban gazdag, de tartalmaz melatonint is, ez a hormon szabályozza az alvási ciklust. Az antioxidánsok pedig csökkentik az oxidatív stresszt, így javítják az általános alvásminőséget.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.