
Leleplezte a szakértő, melyik kihívás teheti pihentetőbbé az alvásodat
Négy hetet kell csak kibírni az egészséges alvásért cserébe!
A száraz novemberről már szinte minden ember hallott már: ez egy divatos kihívás, amit világszerte csinálnak az emberek, hogy megtisztítsák a szervezetüket az alkoholtól. A lényege annyi, hogy elsejétől a hónap utolsó napjáig nem szabad egy korty alkoholos italt sem inni. Sokan egyfajta böjtként fogják ezt fel. Most azonban lassan elérkezünk a száraz januárhoz, ami – akár hiszed, akár nem! – az alvásodat fogja helyre tenni.

Egy netes csodadoki, Dr. Tim Mercer árulta el, hogy ő a száraz januárra esküszik a jobb alvás érdekében. A DailyStarnak azt is kifejtette, hogy az alkohol milyen viszonyban állhat a rossz alvással, és hogyan segíthet, ha megszabadulunk tőle.
A száraz január azok számára lehet előnyös, akik relatíve sok alkoholt fogyasztanak. Ez egy fantasztikus évkezdés lehet a számukra. Az alkoholt ugyanis sokan este fogyasztják, stresszoldónak, vagy pont azért, hogy elálmosítsa őket. Nem tudják, hogy valójában az ital megzavarja az alvást és a REM-et, emiatt pedig reggel kevésbé frissen ébrednek
– kezdte beszámolóját a netes orvos, majd így folytatta:
Az alkohol elhagyásával sokat javulhat az alvás minősége, és mélyebb, pihentetőbb alvásban lehet részünk, de fontos felismerni, hogy ez nem fogja azonnal helyrehozni a problémákat, a leszokás korai szakasza tele lesz kihívásokkal, például álmatlansággal.
A szakértő szerint ez amiatt van, mert a kezdeti időben a szervezet alkalmazkodni fog az alkohol hiányához, és ez elvonási tünetekkel járhat. Néhány napra biztos szüksége lesz a szervezetnek, hogy egyensúlyba hozza magát. Ezután azonban újabb néhány nap, és csoda történhet a testünkkel:
- Első hét: fejfájás, ingerlékenység, sóvárgás léphet fel, nehezen tudunk csak elaludni, azonban ha odafigyelünk az étkezésünkre, és megfelelő alvás előtti rutint építünk ki, akkor ez gyorsan megszűnhet.
- Második hét: az energiaszintünk napközben egyre jobb lesz, a bőrünk színe megváltozik, és a méreganyagok elkezdenek kitisztulni a szervezetünkből. Egyre mélyebbeket tudunk aludni, és egyre kipihentebben ébredünk. Egyre többször emlékszünk az álmainkra is.
- Harmadik hét: Az agyunk és a hangulatunk megváltozik, egész nap feldobottabbak és energikusabbak lehetünk. Kevésbé ébredünk görcsösen, a cirkadián ritmusunk optimálisabban működik már.
- Negyedik hét: ekkora már egyértelmű lesz mindenkinek, hogy mi a jó a száraz januárban. Néhány felesleges dekától is megszabadulhattunk már ekkorra, és az immunrendszerünk tökéletesen működik. A vérnyomásunk és a májunk értékei ég és föld az első naphoz képest, és a hosszabb REM-fázisú alvásoknak hála fiatalosabbnak hathat a bőrünk és az arcunk.
A száraz január előnyeinek nem kell itt véget érniük: ha úgy döntesz, hogy a jövőben mérsékled az alkoholfogyasztást, fenntartod az általános alvásminőségedet, és odafigyelsz az egészségedre, akkor az életstílusod fenntarthatóvá válik
– zárta sorait a szakértő.







