Ezt teszi a lelkeddel, ha hallgatással akarod megoldani a konfliktusokat - Valóban a némaság a megoldás?

A kapcsolatokban – legyen az párkapcsolat, családi kötelék vagy barátság – időnként előfordulnak mélypontok. Vannak, akik ilyenkor veszekednek, és vannak, akik inkább kerülik a másikat, és némaságba burkolóznak.

Miért fontos, hogy beszélgessünk?

– A beszélgetés tulajdonképpen a bizalom kifejezése, annak kommunikációja. Minél mélyebb és őszintébb, annál nagyobb bizalmat tükröz. Éppen ezért a csend nemcsak a fülnek jelent némaságot, hanem az érzelmeknek is. Persze ez nem azt jelenti, hogy ha együtt töltjük az időnket valakivel, akkor folyamatosan pörögni kell a nyelvüknek, hiszen néha szükségünk van a csendre, hogy elmélyedjünk a saját gondolatainkban, pihenjünk, vagy csak tompán bámuljuk a semmit. Nincs abban semmi rossz, ha úgy is képesek vagyunk élvezni egymás társaságát, ha szótlanok vagyunk. A probléma akkor van, ha valamilyen nézeteltérés miatt fogadunk némaságot – mondja dr. Makai Gábor pszichoterapeuta a Fanny magazinnak.

A hallgatás négy típusa

– Ahhoz, hogy megoldást találjunk a csend megszüntetésére, először a mélyére kell ásnunk a kiváltó okoknak, éppúgy, mint egy fizikai betegség gyógyításakor – tanácsolja a pszichológus.

1. Csendes bánásmód

Néha a legjobb szándékkal is előfordul a hallgatás. Egy veszekedés után még mindig dühösek vagyunk, ezért nem beszélünk. Ennek oka általában az, hogy nem szeretnénk indulatból kimondani dolgokat, amelyeket később megbánunk, vagy egyszerűen csak szeretnénk rendet rakni a fejünkben és az érzelmeinkben, mielőtt tisztázzuk a konfliktust. Megeshet azonban, hogy azért fogadunk némaságot, mert tévesen azt hisszük, hogy ha nem veszünk tudomást a másikról és kerüljük a helyzet megbeszélését, akkor végül a gond magától elillan, és minden visszatér a régi kerékvágásba. Talán még azt is gondoljuk, hogy a hallgatással majd jobb lesz a helyzet. Nem lesz. Ha valami baj van – ha nem is azonnal, de – meg kell beszélnünk, és nem szabad attól félnünk, hogy a problémával való szembesítésnek veszekedés lesz a vége.

2. Büntetés – de kinek?

A némaságot gyakran büntetésként alkalmazzuk, pedig az esetek többségében teljesen hatástalan ez a módszer. Az ilyen típusú hallgatás csak súlyosbítja a nézeteltérést, megeshet, hogy a másik magában csak tovább hergeli magát, és egyre mérgesebb, bánatosabb lesz, mivel azt gondolja, hogy azért hallgatunk, mert cseppet sem érdekel minket az ő fájdalma, szorongása. Így lesz egy apró nézetletérésből komoly szakadék két ember között. Teljesen rendben van, ha egy veszekedés után szükségünk van egy kis időre magunkkal, de ezt érdemes közölnünk a másikkal, hogy tudja, értse, mi is történik. Ez különbözteti meg az egészséges és az egészségtelen csendet egymástól. Egy egyszerű kijelentés szükséges csupán: most nem állok készen a beszélgetésre, de majd szólok, ha igen. Ez mindkettőnknek időt és teret adhat arra, hogy átgondoljuk a dolgokat a hallgatással járó nyomás nélkül.

3. Már nincs mit mondani

Az, hogy időnként szünetek vannak a beszélgetésben, nagyon különbözik attól, hogy nincs mit mondanunk egymásnak. Ha például munka után találkozunk, leülünk vacsorázni, és azt vesszük észre, hogy nincs miről beszélgetnünk, az annak a jele lehet, hogy elvesztettük a kapcsolatot egymás között. Ez elég rosszul hangozhat, de mielőtt kiborulnánk, ez a fajta hallgatás nem jelenti azt, hogy az adott kapcsolat kudarcra van ítélve. Valójában ez eléggé megszokott, de annak a jele, hogy több erőfeszítést kell tennünk, hogy újra egymásra találjunk a barátunkkal, párunkkal, családtagunkkal. Ilyenkor érdemes közös programokat szervezni, közös élményeket gyűjteni vagy egy új közös célt kitűzni, amelyért együtt, egyformán, odaadással küzdhetünk.

4. Bezárkózunk a világunkba

Megesik, hogy vitatkozunk egy szerettünkkel, de nem jutunk közelebb a megegyezéshez. Ekkor visszavonulunk, így abbahagyjuk a vitát és végre csend lesz. De nem nyugalom. A vita ugyanúgy folytatódik, csak szavak nélkül, a fejünkben vagy esetleg testbeszéddel. Az ilyen típusú hallgatást gyakran elakadásként emlegetjük. Ilyenkor fel kell ismernünk, hogy egyikünknek, esetleg mindkettőnknek szükségünk van némi érzelmi fejlődésre. Az elakadás az egyik jele annak, hogy érzelmileg bezárkóztunk. Ez jellemzően akkor történik, amikor egy esemény erős érzelmeket vált ki belőlünk. Talán valami stresszes dolog történt aznap a munkahelyünkön, vagy egy kellemetlen szituációba keveredtünk. Ahelyett, hogy otthon kibeszélnénk magunkból a történteket, inkább hallgatásba burkolózunk, bezárkózunk. A párunk, családtagunk pedig elképzelni sem tudja, hogy mi rosszat tett, ami miatt nem beszélünk vele. Ez feszültséget okoz közöttünk, és mint egy lavina, képes elsöpörni mindent, ami az útjába kerül. Hogy ezt megelőzzük, elég annyit mondanunk: rossz napom volt, szükségem van egy kis nyugalomra, egyedüllétre. Ha a másik észszerűen gondolkodik, meg fogja érteni, és elfogadja, hogy adott pillanatban nem állunk készen arra, hogy megosszuk vele a problémánkat, de majd később, ha túl vagyunk rajta, egészen biztos, hogy elmeséljük. Ha nem, akkor lehet, hogy itt az ideje, egy komolyabb, mélyebb beszélgetésnek, amelyben tisztázzuk, hogy tiszteletben kell tartani egymás érzéseit, igényeit, szükségleteit, és hogy nem szabad mindig csak magunkra gondolni. Természetesen ezek a szabályok mindkettőnkre vonatkoznak. Nem számít, hogy ki csinálja, az elakadás egy kapcsolatban azt jelenti, hogy valami baj van, amivel foglalkozni kell.