RETRO RÁDIÓ

Ezek a védőoltással elért legújabb orvosi sikerek

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 01. 06. 19:15

A maláriával szemben valóságos áttörést hozott az óév.

Az évente félmillió áldozatot követelő betegség visszaszorítására 2022-ben a GlaxoSmithKline új vakcinával, az R21-gyel jelentkezett, amely a tesztek során 80 százalékban hatékonynak bizonyult, szemben az Egészségügyi Világszervezet által tavaly elfogadott RTS,S oltással, amely csak 50 százalékban hatásos – derül ki a Semafor összeállításából.

Maláriaszúnyog (Fotó: Pixabay)

Egyes tanulmányok szerint még a gyengébb hatásfokú vakcina is évente 22 ezer, ötévesnél fiatalabb gyerek életét menthetné meg a fekete-afrikai térségben. Az indiai Serum Intézet pedig máris jelezte, hogy akár évi 200 millió dózist is gyárthatna az R21-ből, ha megkapja rá az engedélyt.  

Az óév vége felé felgyorsultak az egészségügyi fejlesztések, így háromféle eljárással is jó hatásfokkal kecsegtető eredményt értek el az orvosok:

  1. Egy októberben publikált kutatás szerint a betegség terjedését gátolhatják génmódosított szúnyogokkal, amelyeknek az utódai terméketlenek lesznek. A technikát olyannyira sikeresen alkalmazták, hogy a vizsgált populáció 96 százaléka elpusztult.
  2. Novemberben egy antitestekkel végzett terápia bizonyult ígéretesnek: az első kísérletek szerint a fertőzések 75-90 százalékát állította meg
  3. Sikerült áttörést elérni azoknak a parazitáknak a tenyésztésében, amelyek a szúnyogcsípéssel az emberek vérébe kerülnek. Ezek ugyanis oltóanyagként is használhatók, ám mindeddig csak a betegséget terjesztő szúnyogokból lehetett begyűjteni, ami nehezen megoldható. Decemberben azonban sikerült ezeket laboratóriumi körülmények között szaporítani. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.