Létrehozva: 2021.01.31.

Döbbenet, de nem mindegy, mikor iszod meg az első kávét

Hiába indítod kávéval a napot, olyan, mintha meg sem ittad volna? A kronotípus-kutatások elárulják, mi lehet a probléma – és azt is, mikor kell pontosan meginnod az első kávédat ahhoz, hogy a lehető legjobban felfrissítsen.

Szerző Horváth Gabi

Azt a szinte automatikus szokást, amely szerint az ágyból alig kikelve, szinte félálomban máris kávéért nyúlunk, alaposan felülírta már a tudomány. Dr. Michael J. Breus, a jó alvás kiváló ismerőjének számító amerikai klinikai pszichológus szerint például a felkelés után legalább 90 percet várni kell az első feketével. Sőt, lehet, hogy többet is!

 

Fotó: Pixabay.com

Közvetlenül felkelés után ugyanis az „ébresztő” hormonok, a kortizol és az adrenalin bőségesen termelődnek a szervezetünkben, így nincs szükség arra, hogy tovább stimuláljuk őket a kávézással. Ez ugyanis csak felborítaná a szervezetünk természetes ritmusát. Délután kettő után pedig már egyáltalán ne igyunk koffeint, mivel a kora délutáni kávé akár még este 10-kor is kifejti a hatását a szervezetünkben.

Az sem mindegy, hogy ki mennyire érzékeny a koffeinre. Van, aki akár lefekvés előtt is megihat egy kávét, mégsem forgolódik álmatlanul, más pedig már a délután két órás kávézás után sem tud elaludni. Persze a kevésbé érzékenyeknek sem tanácsos estefelé kávézniuk, hiszen, bár el tudnak aludni, az alvásuk mégsem lesz eléggé pihentető.

Dr. Breus kutatásai során megfigyelte, hogy az emberek különböző alvás-ébrenlét ciklussal, idegen szóval cirkadián ritmussal rendelkeznek.

A delfin kronotípusúaknak (az emberek nagyjából 10 százalékának) például ritkán van kifejezetten kedvük aludni, gyakran álmatlanok, és reggel fáradtan ébrednek. Nap közben sem nagyon tudnak aludni, és éjszaka a legaktívabbak. Álmatlanságuk miatt sokszor már eleve szorongással várják az estét.

Nekik érdemes reggel fél 7 körül felkelniük, és este legkésőbb 11:30-kor lefeküdniük. Reggel 9 és 9:45 vagy 10 óra között elfogyaszthatnak 100 mg koffeint, ez körülbelül egy erős presszókávé koffeintartalmának felel meg. Ennél többet viszont nem érdemes kávézniuk.

Fotó: Pixabay,com

A népesség 15-20 százalékát kitevő oroszlán kronotípusúak közepes alvásigényű emberek, akik reggel vannak elemükben. Érdemes korán, akár már fél 6-kor felkelniük, és legkésőbb fél 11-kor lefeküdniük. A napi 100 mg koffeint szintén 9 és 10 óra között ihatják meg.

A medve kronotípus a leggyakoribb: az emberek nagyjából fele ide tartozik. Az ő belső órájukat a nap irányítja, sokat, és szívesen alszanak. A legjobb, ha reggel hétkor kelnek, és este 11-kor ágyba bújnak. Ha ehhez a ritmushoz ragaszkodnak, akkor a legjobb, ha az első kávéjuk reggel 10 és dél közé esik. Ám 100 gramm koffein nekik is elég egy napra.

A farkas kronotípusúak – ide tartozik a népesség 15-20 százaléka – éjszaka aktív, kreatív extrovertáltak, akiknek közepes az alvásigénye. Nekik a 7 és fél 8 közötti ébredés, és az éjféli lefekvés a legjobb. Ha ebben a ritmusban élnek, elég 11 körül meginniuk a napi 100 milligrammos kávéadagjukat.

Szerző Horváth Gabi

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel