RETRO RÁDIÓ

Döbbenetes, mit művel a nőkkel a takarítás

Döbbenetes, mit művel a nőkkel a takarítás
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 02. 28. 19:15

Egy új kutatás szerint a rendszeres takarítás, és a vegyszerek belélegzése nagyon rosszat tesz a nõk tüdejének, akár napi 20 cigarettával is felér. Érdekes módon viszont a férfiakra nem hat.

Norvég kutatók 6235 résztvevő tüdejét vizsgálták, majd 20 év múlva újra vizsgálatnak vetették alá a résztvevőket. Egyúttal a takarítási szokásaikat is feltérképezték, külön rákérdezve a folyékony és szórófejes tisztítószerek használatára, és arra, hogy csak otthon takarítanak-e, vagy ez a foglalkozásuk.

Az eredmények arra utalnak, hogy 20 év alatt azoknak a nőknek is csökkent a tüdőkapacitása, akik mindössze hetente egyszer takarították ki a lakást – a csökkenés körülbelül azzal volt egyenértékű, mint ha az illető napi 20 szál cigit szívott volna el. A hivatásszerűen takarítók esetében még nagyobb mértékű volt a károsodás. Érdekes módon viszont a férfiak tüdejére nem hatottak a takarítószerek, akkor sem, ha otthon takarítottak, és akkor sem, ha ez volt a foglalkozásuk.

A kutatók szerint a fertőtlenítő adalékok és az ammónia is irritálhatja a tüdőt, és annak hegesedését okozhatja. Érdekes, hogy e tekintetben nincs különbség a sprayk és a folyékony tisztítószerek között. Ez utóbbi eredmény egyébként meglepte a tudósokat, mert a sprayk esetében várták a rosszabb hatást. A tüdőkapacitás csökkenését valószínűleg az irritáló anyagok miatt fellépő tartós gyulladás okozza, de a takarítószerek akár asztmát is kiválthatnak. Az idő múlásával a tüdő kapacitása amúgy is csökken, ezt gyorsítja fel a tisztítószerek használata. A férfiak tüdeje viszont jobban ellenáll az irritáló anyagoknak – a tisztítószerek mellett a dohányfüstnek és a fűrészpornak is. Nem kizárt azonban, hogy a férfiak kevésbé alaposan takarítanak, ezért érvényesül náluk kevésbé a roncsoló hatás.

A kutatók szerint a legtöbb takarításhoz kapcsolódó feladat elvégzéséhez elég egy mikroszálas törlő, és némi víz, esetleg ecet vagy szódabikarbóna. Ha pedig mégis tisztítószereket használunk, mindenképp gondoskodjunk arról, hogy a helyiség jól szellőzzön.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.