5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Vigyázz! A rágózás beteggé tehet!

Vigyázz! A rágózás beteggé tehet!
Fenyõ Bori
Szerző
Fenyõ Bori
Létrehozva2015. 07. 07. 20:30

Kiderült, komoly betegséget okozhat a rágógumizás. Alkalmanként semmi gond vele, de ha gyakran rágózol, akkor a gyomrod és a fogad is megjárhatja.

A rágózás csökkenti az étvágyat, frissebbé teszi a leheletet, de egy londoni fogorvos arra figyelmeztet, hogy túlságosan hosszú ideig nem tanácsos élni vele. Mint mondja, a fogak alapvetően azért vannak, hogy aprítsanak. Fő feladatuk tehát az, hogy főképp a roppanós ételeket dolgozzák fel.
Ehhez képest a rágógumi teljesen más anyagból van, gumiszerű, puha, ez pedig hosszú időn keresztül rágva idegen a fogazattól. A fogak rágózás közben összekoccannak, méghozzá indokolatlanul hosszú időn keresztül, úgy, hogy nem rendeltetésszerű munkát végeznek. Akár meg is gyengülhetnek vagy törés is lehet a vége.


Ehhez társul még az is, hogy a gyomor savasodni kezd, hiszen a rágás miatt úgy tűnik számára, hogy táplálékhoz fog jutni, így elkezdi várni a falatokat, melyek végül nem érkeznek meg.

Ez irritációt és olyan egészségügyi gondokat is eredményezhet, mint például a gyomorfekély.


Na persze nem kell megijedni és elfelejteni a rágózást teljesen. Viszont aki egész nap vagy akár órákon keresztül szokta élvezni, az a rágógumi helyett válasszon inkább gyümölcsöt és zöldségeket. Azok ugyanis nem csak egészségesek, de kalóriatartalmuk is többnyire alacsony, ráadásul a nagy melegben kiválóan hűtik le a testet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.