Létrehozva: 2023.09.03.

Ezt nem mondják el a boltokban az áruhitelről, alaposan érdemes megfontolni a felvételt

Elkezdődött az iskola, ami sok család számára megterhelő lehet anyagilag. Ezt kihasználva sok üzlet kínál áruhitellel is megvásárolható termékeket. Ezt érdemes tudni erről a hitelfajtáról.

Az áruhitel ma már gyakorlatilag minden nagyobb áruházban könnyen és gyorsan igénybe vehető. Mindössze egy munkáltatói igazolás és egy személyi igazolvány szükségesek hozzá, ráadásul a hitelbírálat is percek alatt megvan. Érdemes azonban megfontoltan választani közülük, mert az áruhitel-ajánlatok között hatalmas különbségek vannak.

pénz,számológép, pénztárca, támogatás,kölcsön, hitel, áruhitel
Ezt érdemes tudni az áruhitelekről. Fotó: Shutterstock / Shutterstock

Mi is az az áruhitel?

Az áruhitel egy kisebb összegű, egyszerű kölcsön, amit arra az esetre találtak ki, hogy ha a vásárlás pillanatában nem tudunk valamit egy összegben kifizetni, akkor részletekben meg tudjuk ezt tenni-írja a Bank360.hu. Áruhitelt már egészen kis összegtől, 40-50 ezer forinttól lehet igényelni akár 2 millió forintig. Ez a hitel több szempontból is eltér a személyi kölcsöntől. Egyrészt a pénzt csak az adott termék megvásárlására lehet fordítani, emellett a félmillió forintnál drágább termékeknél önerőt is kell fizetni, általában 20 százalékot. Az áruhitelek kamata valamivel magasabb, mint a személyi kölcsönöké, de ki lehet fogni jobb ajánlatokat is. A hiteligénylés egyszerű és gyors és elég nettó 100 ezer forint rendszeres, igazolt jövedelem is az igényléshez.

Vannak még 0%-os áruhitelek?

Az áruhitel gyakran akciókhoz kapcsolódik, vagyis sokszor nem csak a megvásárolni kívánt termék akciós, de maga az áruhitel is. A néhány évvel ezelőtt népszerű 0%-os THM-mel kínált ajánlatok mára azonban gyakorlatilag eltűntek. Jelenleg, ha például egy íróasztalt szeretnénk megvenni áruhitelből, akkor ezt a legolcsóbban az egyik nagyobb bútorüzletben tehetjük ezt meg. Itt a hirdetmény szerint akár 16,99 százalékos THM-mel is vehetünk fel áruhitelt a Cofidistól, ha a leghosszabb, 36 hónapos futamidőt választjuk és legalább 100 ezer forint a kölcsön összege. Ennél kedvezőbb ajánlatokat nem egyszerű találni a Bank360 szerint.

Supermarket,Aisle,With,Empty,Red,Shopping,Cart.
Érdemes megfontoltan üzletet és áruhitelt választani. Fotó: non c / Shutterstock

Mennyi az áruhitelek hiteldíja?

Egy áruhitel THM-je akár 40%-is lehet, ami jóval magasabb, mint egy személyi kölcsönnél. Éppen ezért érdemes több helyen is megnézni az ajánlatokat, mielőtt döntést hoznánk, nem pedig az első boltban megvenni amit kinéztünk. Azt is érdemes tudni, hogy bár a THM magasabb, mint a hagyományos személyi kölcsönöknél, a rövidebb futamidő miatt még így is mindössze néhány ezer forintos ráfizetéssel juthatunk hozzá az olcsóbb árucikkekhez. Egy konkrét példa: egy 50.000 forint körüli íróasztalt havi 2500-6000 forintos havidíj vállalása mellett már meg lehet venni áruhitelből, ráadásul a futamidőt is mi magunk választhatjuk ki.

Mire érdemes még figyelni áruhitel felvétele előtt?

A THM-en, az önerőn és a futamidőn kívül nem árt ha előre tájékozódunk a megvásárolni kívánt termék áráról is, mert könnyen lehet, hogy egy másik üzletben olcsóbban is hozzájuthatunk. Egy másik fontos szempont az áruhitel kiválasztásakor az is, hogy kell-e az áruhitelt nyújtó banknál számlát nyitnunk vagy hitelkártyát igényelnünk. Tartsuk szem előtt azt is, hogy a 0%-os kamat nem egyenlő a 0%-os THM-mel. Ha a THM nem 0% -márpedig erre mostanában nem nagyon van példa- akkor a termék árán felül még olyan költségek is felmerülnek, mint a hitelbírálati díj, folyósítási díj, egyéb adminisztrációs költségek, stb. Ezt is kalkuláljuk bele a döntésbe. Továbbá a Magyar Nemzeti Bank (MNB) áruhitelekről szóló tájékoztatóját is érdemes elolvasni szerződéskötés előtt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orosz Barbara felismerhetetlen újabb képein

origo.hu

Bugyiban, melltartóban simogatja magát David Hasselhoff hatalmas mellű lánya - videó

borsonline.hu

Stana Alexandra megtörte a csendet: kiderült, mi van köztük Marics Petivel

magyarnemzet.hu

NoÁr-botrány – Reagált a Keresztény Kulturális Akadémia elnöke

metropol.hu

„Hannika tiszta apja” – Tóth Gabi megmutatta kislánya, Hannaróza arcát

magyarnemzet.hu

Ez vár a hálapénzt elfogadó korrupt orvosokra, és a jogtalan előnyt akaró páciensekre

origo.hu

Meztelen melleit mutogatja az online pornózásból élő szexi focistanő - galéria (18+)

ripost.hu

60 évig egy vastüdőben élt a nő: egy áramszünet miatt kellett meghalnia

mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

ripost.hu

Előkerült a királynő levele: megint hazudott Harry herceg és Meghan

life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Ingyen ötmilliót adnak jövőre napelemre - mutatjuk, ki pályázhat rá!

MANI

Itt a trükk: mit tehetsz, ha párásodik a kocsid ablaka?

MANI

Mit ne csinálj, ha ködben vezetsz?

MANI

10+1 tipp, hogyan spórolhatsz a fűtéssel

MANI

Hitelből vennél ajándékot? Ezekre figyelj, mielőtt belevágsz

MANI

Olcsóbb lesz egy csomó hitel - mutatjuk, hogy mennyivel!

MANI

Meglepő eredménnyel zárult a teszt: kiderült, melyik élelmiszerbolt a legjobb

MANI

Akár havi 2 millió forintot is kereshet egy informatikus Magyarországon