
Óriási gyomros a Black Friday-nak, már a magyarok is tudják
Egymást érik az akciók, az olyan napok, mint a Fekete péntek, vagy az azt követő Cyber Monday. Ezek ellensúlyozására jött létre a ne vásárolj semmit nap.
Magyarországon 2004-ben volt először ilyen nap. Azóta több szervezet is csatlakozott a kezdeményezéshez és ma már itthon is nagyon sokan megtartják ezt a napot, vagyis legalább egy napig nem vesznek semmit.

Mi az a "Ne Vásárolj Semmit!" Nap?
Manapság sokan sokkal több mindent vesznek meg, mint amire szükségük van, nem ritkán feleslegesen. Rengeteg hulladékot termelünk így, óriási terhet róva ezzel a Földre-hívja fel a figyelmet a Tudatos Vásárlók Egyesülete. A Ne Vásárolj Semmit! nap ez ellen a túlfogyasztás elleni tiltakozás és egyben figyelemfelhívás is arra, hogy túl sokat foglalkozunk a vásárlással és egyre kevesebbet a barátokkal, rokonokkal, egészséggel. A kezdeményezés egyébként Észak-Amerikából származik.
Idén már nyáron elértük a limitet
Azt, hogy a felesleges vásárlások mekkora problémát jelentenek jól mutatja az, hogy mikorra esik az úgynevezett túlfogyasztás napja (angolul Earth Overshoot Day). Idén ez globálisan július 22-ére esett. Ez a dátum azt jelenti, hogy elméletileg az emberiség eddig elfogyasztja az azt a mennyiséget, amit az idén a Föld megtermelt. Másképpen fogalmazva ettől a naptól már a jövőt éli fel a bolygó.

Melyik nap van itthon ne vásárolj semmit nap?
Hagyományosan a Black Friday napján tartják, vagyis idén november 25-én. Különösebb dolgot nem is kell tennünk ezen a napon: egyszerűen ne vásároljunk. Nem arról van szó, hogy ne vehetnénk vécépapírt, buszjegyet, ebédet, vagy ne vehetnénk meg a vacsorának valót, ha muszáj, de ne vásároljunk olyat, amire aznap nincs feltétlenül szükségünk. Inkább használjunk az időnket valami másra!
Az év hátralévő karácsonyi vásárlásaira pedig íme néhány tudatos vásárlási tipp
- Csak akkor vásároljunk, ha tényleg muszáj, és akkor is csak az előre megírt bevásárló lista szerint.
- Ha tehetjük, inkább vásároljunk használt termékeket, így nem csak pénzt spórolunk, de a környezetet is óvjuk.
- Vegyünk tárgy helyett szolgáltatást.
- Legyünk tisztában a fogyasztói jogainkkal és őrizzük meg a blokkot.
- Vásárláskor, lehetőség szerint, alaposan vizsgáljuk meg és próbáljuk ki az árut. Ha a próbára nincs lehetőség, vásárlás után minél hamarabb tegyük meg, még ha ajándékba szánjuk is a terméket.
- Bármilyen hatalmas akcióval találkozzunk is, mindig a termék ár/érték arányára koncentráljunk. Használjuk az internetet, nézzünk utána több helyen az adott termék árának.
- Külföldről már csak európai raktárral is rendelkező webáruházból érdemes karácsonyi ajándékot rendelni, különben nem ér ide időben a küldemény.
