tóth gabi
Sokan úgy esnek át a koronavírus fertőzésen, hogy észre sem veszik. Később azonban előjöhet egy-két tünet, ami arra utal, már túl vagyunk a víruson.
Sok a tünetmentes beteg
A Covid-19-et érintő több tanulmány szerint a vírust elkapó emberek közül minden ötödiknél nem jelennek meg tünetek. Egy friss brit kutatásban 21.000 egészségügyi dolgozót vizsgáltak 5 hónapon keresztül. Ebből kiderült, hogy akik tünetekkel vészelték át a fertőzést, később nem éreztek magukon furcsa dolgokat. Akik viszont tünetek nélkül úszták meg a koronavírust, sokkal nagyobb eséllyel lettek rosszul később- írja a Mirror. A lap, illetve a prevention.com összegyűjtötte néhány tünetet, amik egy korábbi, tünetmentes fertőzöttségre utalhatnak.
Memóriazavar
Sokan számoltak be arról, hogy hónapok óta gondjuk van a tiszta gondolkodással és gyakran szédülnek, mióta tünetmentesen túljutottak a betegségen.
Hajhullás
Több Covidból felépült ember panaszkodott hajhullásra is, ami szintén lehet annak a jele, hogy átestünk a betegségen. De arra is utalhat, hogy a járvány miatt több stressz ér bennünket, vagy nem étkezünk változatosan. Az orvosok szerint szerencsére ez a jelenség csak átmeneti jellegű.
Duzzadt nyelvek
Egy londoni epidemiológus szerint a betegség az ízvesztésen kívül más nyelvváltozásokat is okozhat. Például fájhat a nyelvünk, elszíneződhet, megduzzadhat vagy furcsa textúrája is lehet. Mindez azoknál is előfordul, akik tünetmentesen estek át a betegségen.
Állandó fáradságérzés
A koronavírus-fertőzés másik gyakran feljegyzett utóhatása a légszomj és a fáradság. Ha korábban nem tapasztaltuk ezeket, de az elmúlt néhány hónapban észrevettük magunkon, akkor nagy eséllyel a közelmúltban mi is megfertőződtünk. Egy kutatás szerint az állandó kimerültséget még 60 nappal a fertőzés után is érezhetjük.
Hasfájás, hasmenés
Sok koronavírusos beteg heteken át gyomorfájással küzdött, miután elkapta a fertőzést, így ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk magunkon -akár más tünetekkel együtt-, szintén van esély rá, hogy átestünk a kóron.
Szemgyulladás
Ez a tünet viszonylag ritka- úgy gondolják, hogy a koronavírusban szenvedő vagy azon átesett 1 millió emberből 30.000-et érinthet- de a tapasztalat azt mutatja, hogy akár a betegség lezajlása után is előfordulhat. Szerencsére viszonylag hamar elmúlik.
Szorongás, álmatlanság
A Covid-19 növelheti a szorongás, a depresszió vagy az álmatlanság kockázatát is, ha tünetekkel, ha azok nélkül esünk át a betegségen. Az Oxfordi Egyetem kutatói 69 millió ember elektronikus egészségügyi nyilvántartását elemezték az Egyesült Államokban, köztük több mint 62.000 Covid-19 beteget. Ebből kiderült, hogy a megfertőződést követő három hónapban minden 5. embernél jelentkeztek ezek a tünetek.
Fülzúgás
Novemberben megjelent egy tanulmány, ami arról szól, hogy sok ember hónapok óta halláskárosodással küzd, miután koronavírussal fertőződött meg. Olyanok is, akik egyáltalán nem érezték magukat betegnek mialatt átestek a kóron.
Tünet
COVID-19
Allergia
Nátha
Influenza
Köhögés
ritkán
igen
igen
Nehéz légzés
igen
ritkán
nem
nem
Mellkasi fájdalom
ritkán
nem
nem
nem
Tüsszögés
nem
igen
igen
nem
Torokfájás
igen
ritkán
igen
igen
Láz
igen
ritkán
ritkán
igen
Fejfájás
igen
ritkán
ritkán
igen
Hasmenés
igen
nem
ritkán
igen
Orrfolyás
ritkán
igen
igen
igen
Duzzadt nyelv
ritkán
ritkán
nem
nem