Létrehozva: 2018.11.15.

2018 Legjobb Munkahelye: Szerencsejáték Zrt.

A Szerencsejáték Zrt. - immár második alkalommal - hivatalosan is elnyerte a Magyarország legjobb munkahelye minõsítést.

Az Aon Legjobb Munkahelyek Programjában idén 87 cég több mint 62 ezer dolgozója - köztük a Szerencsejáték Zrt. dolgozói - mondták el véleményüket arról, hogyan érzik magukat a munkahelyükön. A válaszok alapján 18. alkalommal állították össze a legjobbak listáját.

A Szerencsejáték Zrt. a nagyvállalati, 1000 fő felett foglalkoztatott vállalatok kategóriában nyerte el a Legjobb Munkahely díjat, olyan, a munkaerőpiacon kifejezetten vonzó cégek mellett, mint a DECATHLON Magyarország és az SAP Hungary Kft.

„Ez a díj számomra kiemelkedik az elmúlt évek során elnyert elismeréseink közül, hiszen a szakmai zsűri ez esetben a munkavállalóinkból állt, tehát a vállalat munkatársai döntöttek úgy: jó itt dolgozni.”

– mondta dr. Braun Márton, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója.

Az Aon Legjobb Munkahelyek Programban olyan szempontokat vizsgáltak, mint a dolgozók elégedettsége, a cég vonzósága, az emberközpontú és lelkesítő jövőkép, vagy éppen a munkahelyi légkör.

A Szerencsejáték Zrt. büszke a mintegy 1.700 munkatársára - köztük a közel 180 megváltozott munkaképességű dolgozójára - akiknek a társaság az eredményeit és sikereit köszönheti.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

mandiner.hu

Véget ért egy fejezet: visszavonták az egyik koronavírus-vakcinát

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti