tóth gabi
A hatóságok szerint minden gyerek veszélyben van.
A mai gyerekek digitális bennszülöttek. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag azóta ismerik és használják a digitális eszközöket, amióta csak élnek. Az, hogy megy a tévé a gyerek mellett, teljesen természetes. A mai anyukák azonban már okostelefonokkal, tabletekkel kötik le a gyerekek figyelmét. Ha a kicsi sír vagy nyűgös, mindig egy telefonos játék vagy videó a megoldás. Sajnos nem meglepő, hogy ennek súlyos következményei lettek.
Abban egyetértenek a felnőttek, hogy ha egy gyerek kezébe telefont adunk, akkor ne hagyjuk, hogy felügyelet nélkül használja. Köztudott, hogy az internet tele van veszélyekkel, amelyeknek súlyos következményeik lehetnek. Manapság már a közösségi médiában is akadnak olyan tartalmak, amelyek komoly problémákat, esetleg tragédiákat tudnak okozni. A gyerekek körében nagyon népszerű különféle kihívásokat teljesíteni. Ezeket abszolválják, folyamatát pedig felöltik a netre. Ezek azonban sokszor nem veszélytelenek, és ha nem figyelünk, nagy baj is lehet.
A 10 éves Nylah Anderson a "blackout kihívást végezte" éppen, aminek tragikus vége lett. A kislány ugyanis meghalt. Amikor az anyuka hazaért a munkából, lányát már holtan találta, és bár azonnal rohant vele a kórházba, életén már ott sem tudtak segíteni. Az anyuka eltemette a lányát, és most felvette a harcot a TikTokkal. Szerinte ugyanis ők a felelősek, hogy gyerekeket veszélyeztető tartalmakat engedélyeznek. Perli a vállalatot, és változásokat kíván elérni - írja a Mirror.