Szoboszlai Dominik
Az énekesnő és a táncos a Dancing with the Stars óta alkotnak egy párt, és eddig úgy tűnt, hatalmas a szerelem. Most azonban kiderült, hogy Mihályfi Luca egy másik ismert férfival töltötte a szombat estét, ráadásul igencsak romantikus hangulatban. A rajongók máris nekik adnák az új álompár címet.
Mihályfi Luca és Hegyes Berci a Dancing with the Stars 5. évadában versenyeztek egy párként, és mire véget ért a műsor kiderült, hogy már nem csak a parketten járnak kéz a kézben. A fiatalok szerelme szinte tündérmesébe illő, ám most mégis akadt valami, ami beárnyékolja. Lucát szombat este egy másik ismert énekes oldalán látták, igencsak romantikus pillantások közepette. Máris vége lenne az idillnek?
Mihályfi Luca és Manuel köztudottan jó viszonyt ápolnak, és a munkában is remek párost alkotnak, hiszen készült már közös daluk is. Ám ez a szerelmes nóta sokaknak igencsak gyanús lett, hiszen úgy érezték, több van a két énekes között, mint barátság. Ráadásul Luca még Manuel koncertjén is fellépett szombat este az MVM Dome-ban, ahol ezt az érzelmileg túlfűtött slágert adták elő. A rajongók pedig egyszerűen odáig vannak értük.
„Nagyon összeillenek” – írta a koncerten készült videóhoz egy rajongó.
„Azok a pillantások…” – fűzte hozzá egy másik kommentelő.
Szerintem nagyon aranyosak együtt, sokkal jobban összeillenek, mint Bercivel
– tette hozzá még valaki.
Hiába a sok vágyakozó rajongó, Mihályfi Luca szerelmesebb nem is lehetne, természetesen Bercibe, sőt épp a héten jelentette be, hogy hozzá is költözött. És ez nem lenne elég bizonyíték, Manuel barátnője, Busch Laura sem nézné jó szemmel ezt a románcot. Persze valószínűleg nincs oka féltékenykedni, hiszen a rapper 2 év után is szinte a tenyerén hordozza, és nyoma sincs annak, hogy esetleg véget akarna vetni a kapcsolatuknak.