Létrehozva: 2022.11.02.

Stana Alexandra elárulta, milyen most a kapcsolata Meggyes Dáviddal

A csinos táncosnő úgy véli, mindenre meg kell érni az életben – a boldogságra is. Harmincévesen úgy érzi, megérkezett oda, ahová mindig is vágyott, de azt is elismeri, hogy hosszú út vezetett idáig.

Szerző hot! magazin

Minden ember életében elkerülhetetlen állapot az útkeresés. Először önmagunkat kell megismernünk ahhoz, hogy tudjuk, mire vágyunk igazán vagy milyen társ illik hozzánk. Stana Alexandra is átment egy ilyen időszakon, és most végre megérkezett oda, ahol jól érzi magát.

"Kellenek a mélypontok, amelyek hatására az ember megválaszol magában kérdéseket, megfogalmazza, mit is keres az életben. Rájöttem, hogy mindig is ezt a fajta boldogságot kerestem, amit most élek. Régóta hangoztatom, hogy örülni kell mindennek, meg kell élni a pillanatot, de ez nem mindig sikerült a múltban. Már elég érett vagyok ahhoz, hogy így éljek. Most tudom igazán megbecsülni, ami körbevesz. Boldog és kiegyensúlyozott vagyok, mint eddig soha" – kezdte őszintén a hot!-nak a Dancing with the Stars táncosa.

Fotó: TV2

„Dávidnál is ki tudom húzni a gyufát, de szépen helyrerak”

Meggyes Dáviddal év elején találtak egymásra, ami hihetetlenül elsöprő szerelemnek indult, azóta pedig igazán elmélyült a kapcsolatuk.

"Mindketten lenyugodtunk, összecsiszolódtunk. Összehangoltuk a szokásainkat, az életünket, gördülékenyen megy minden. Persze akadnak viták, mert szenvedélyesek vagyunk. Én vagyok az impulzívabb természet, előfordul, hogy generálom a feszültséget. Nőből vagyok, szoktam hisztizni. Dávid nem veszekedős típus, de nála is ki tudom húzni a gyufát. Olyankor szépen helyrerak, hogy ezt ne csináljuk egymással. Tányértörésig nem szoktunk eljutni" – mosolygott a sztártáncos, akiért a párja és az anyukája jobban izgul szombat esténként, mint az össze táncos együttvéve.

 

„A párom átvállalta a házimunkát!”

Elképesztő hátországa van Alexandrának: a szerettei tudják, hogy minden idejét a felkészülésre fordítja. Iván Bencére pedig úgy tekintenek, mint egy családtagra.

"Dávid és anyukám minden terhet levesznek a vállamról, nagyon hálás vagyok nekik! A párom átvállalta a házimunkát, ezért megígértem neki, hogy ha vége van a Dancingnek, akkor fél éven keresztül semmit sem kell csinálnia. A kutyusomat felváltva pesztrálják anyukámmal. Próbák után Dávid el szokott vinni bennünket Bencével kikapcsolódni a parkba, Bence pedig rendszeresen szurkol Dávid focimeccsein. Próbálom megbecsülni ezt a pörgős időszakot, imádom minden percét, mivel olyan a műsor, hogy nem tudjuk, számunkra meddig tart, ezért nem vágyom pihenésre, mert sajnálom majd, ha véget ér" – tette hozzá Alexandra, aki minden koreográfiát maga talál ki.

A hot! magazin legfrissebb számában még több érdekes sztársztorit találhattok!

Fotó: hot! magazin

 

 

Szerző hot! magazin

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka