RETRO RÁDIÓ

Nem kell tovább várni: Szikora Róbert elárulta a hosszú házasság titkát

Nem kell tovább várni: Szikora Róbert elárulta a hosszú házasság titkát
Bors
Szerző
Bors
Létrehozva2021. 12. 22. 07:40

Szikora Robi szinte egész felnőtt életét házasságban töltötte. Esküszik arra, hogy szeretettel mindent meg lehet oldani.

Szikora Robi az emberek többségének a vidám közszereplő, az énekes, a zenész. Kevesebben feltételezik azonban róla, hogy hűséges férj is. Immáron majdnem ötven éve, hogy Zsuzsával, feleségével 1975-ben összekötötték az életüket, és azóta is kitartanak egymás mellett.

Fotó: Bors

Egy szeretet nevű massza, ami összetart minket. Isten így rendelte. Mi nem abban a korban nőttünk fel, amikor lecseréljük az elromlott dolgokat, mint ma. Ami elromlik, azt megjavítjuk, mi erről így vélekedünk az én Zsuzsikámmal„ – kezdte a Bors érdeklődésére Szikora Robi.

Azt is elmesélte nekünk, hogy úgy szereti a feleségét, hogy folyton érezteti is ezt vele. Robi szerint nem feltétlenül kell ajándékokkal elhalmozni, akit szeretünk, hanem kis dolgokban mutatni a felé áramló szeretetet.

Fotó: Bors

Nálunk nemcsak karácsonykor van ajándékozás, egész évben figyelmesek vagyunk egymással. Az a típus vagyok, akinek nem lankad a figyelme az év többi napján sem, és amikor Zsuzsi csak úgy véletlenül kimond egy ajándéktippet, megragadom az alkalmat és lecsapok rá” – mesélte vidáman a zenész, aki hozzátette, hogy a hagyományoknak megfelelően a karácsonyt ők is az adventi gyertyagyújtással kezdik, mint a legtöbb családban. A kettesben töltött szenteste után másnap általában Robi édesanyjához vezet az útjuk, ahol együtt fogyasztják el a szegedi halászlét, ami sohasem hiányozhat az ünnepi asztalról. Otthonukat fényfüzérekkel és díszekkel készítik fel a közelgő ünnepre, lelki szempontból pedig a szokott módon vallásos zenékkel és szentmisével hangolódnak.

A Szikora családban nagyon fontos a katolikusok egyik legfontosabb ünnepének, a karácsonynak vallásos szertartásossága is: Robi mindennap ellátogat a közeli templomba, hogy lelkét ezzel is felkészítse arra, amit decemberben ünnepel a világ.

Mindig is hittem a zene erejében, és abban, ha az Istenhez dalban beszélünk, előbb meghallja. Ezért most nagy fába vágtam a fejszém, de kérdem én, mikor ha nem most van erre szükség? A világjárvány kellős közepén szeretnék a rajongóknak egy lelki tartalmú albummal kedveskedni, így született meg a Te vagy minden forrásom. Nagyon boldog vagyok, hogy ezeket a zenéket megírhattam, hálás vagyok az Istennek és mindenkinek, aki segített benne. Szívből ajánlom karácsonyra, vagy az év bármely időszakára„ – újságolta Szikora Robi.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.