
Zalatnay Cini sírva fakadt, amikor meglátta mire képes a mesterséges intelligencia
Hol vannak már azok az idők, amikor a moziból kilépve azon vitatkoztunk a barátainkkal, hogy eljöhet-e a nap, amikor a Terminator filmek jelenetei kilépnek a valóságba és beköszön a gépek, pontosabban a mesterséges intelligencia „uralma”. Nos, ez ma már nem fikció, hanem maga a valóság. Zalatnay Cini pedig gyermeki áhítattal és némi félelemmel figyeli a fejlődést.
Zalatnay Cini ugyan már közelít a nyolcadik X-hez, de így sem engedi meg magának, hogy ne kövesse a technológia rohamos fejlődését. Az énekesnőnek határozott véleménye van például a mesterséges intelligencia térnyeréséről is. Sőt, ha némi segítséggel is, de használja a fejlődés adta új eszközöket.

Zalatnay Cini: „Sem én, sem más nem kérdezhetjük meg félhangosan: hol van ez még?”
„Bevallom, hogy a mesterséges intelligenciához hasonló, technológiai ugrásoktól egy kicsit mindig fázom.
Én vagyok az, aki egy filmet is csodálattal vegyes megdöbbenéssel tudok nézni, ha abban valami látványos jelenet van, amit már nem ember, hanem egy számítógép alkotott.
Egyébként a filmekben látott, fikciós jövőképek is mindig felzaklatnak, de megnyugtattam magam, hogy az, amit látok, bizonyosan nagyon messze van a valóságtól. Na, pont ilyen a mesterséges intelligencia is. Csakhogy, az utóbbi időben ez a korábban még csak utópisztikus jövő berobbant a mindennapi életünkbe és már sem én, sem más nem kérdezhetjük meg félhangosan: hol van ez még?” – kezdte nevetve a Zalatnay Cini.

„Fenntartásokkal kezelem a válaszait...”
Az énekesnő nemrég egészen közeli kapcsolatba került a mesterséges intelligenciával és ezt a találkozást nem is úszta meg könnyek nélkül.
„Egy darabig csak néztem mint a bálám szamara, de nem is olyan régen leültem Niki lányom mellé és megkértem, mutasson pár AI trükköt nekem. Azt nem állítanám, hogy értem a működését, de nagyon tetszik, hogy bármit kérdezhetek „tőle”. Persze azt is tudom, hogy a hétköznapi ember számára elérhető applikációk koránt sem tévedhetetlenek, így fenntartásokkal kezelem a válaszait. De még így is, nagyon hasznosnak találom. Sőt, a rólam készült és hamarosan bemutatásra kerülő dokumentumfilmben is vannak olyan jelenetek, amelyeknél az alkotók már használták a mesterséges intelligenciát. Életre keltettek pár engem és a családtagjaimat ábrázoló régi fényképet. Bevallom, amikor megláttam magamat, ahogy édesapám karjában ülök és mosolygok, elsírtam magam. Hiszen csak nyolc éves voltam, amikor elment” – mesélte Zalatnay Sarolta.

A Zalatnay Cini dalok halhatatlanok: „Abban bízom, hogy az élő zene tökéletlenségére mindig marad igény”
Cini ugyanakkor őszintén beszélt arról is, hogy mit gondol az AI és a zene viszonyáról, vagyis mit szól ahhoz, hogy már elhunyt előadókat „támaszt fel” a mesterséges intelligencia.
„Hogy miért is riasztó számomra a mesterséges intelligencia? Nos, tartok attól, hogy megfelelő szabályozás hiányában, hamarosan már nem fogjuk tudni, hogy mi a fikció és mi a valóság. Ez pedig több szempontból is félelmetes. De maradjunk a zenénél. A lányom mutatott nekem pár AI generált dalt, amik tökéletesen visszaadták olyan világsztárok hangját, vagy hangszeres játékát, akik már nincsenek közöttünk. Fogalmam sincs, hová vezet ez.
Hallottam már saját dalaimat is AI feldolgozásban és bevallom nagyon meglepett.
Valahogy abban bízom, hogy az élő zene tökéletlenségére mindig marad igény és nem uralja le teljesen a zeneipart a mesterséges intelligencia” – tette hozzá Zalatnay Cini.







