
Bántalmazott nők érdekében lép színpadra a Megasztár énekese
Megindító céllal érkezik a meghallgatóra Frank Annamária. A Megasztárban saját szerzeményét adja elő a bántalmazást átélt lány.
Frank Annamária, a 22 éves fiatal tehetség bátor lépést tett: jelentkezett a Megasztár 8. évadába, hogy megmutassa tehetségét, és hogy őszintén beszéljen az őt ért bántalmazásról. A fiatal nő a soron következő, szombat esti válogatón ugyanis elmondja, éveken át csendben tűrte, míg lelkileg, fizikailag és szexuálisan is bántották. Sokáig azt hitte, hogy az ő szégyene, ami vele történik. Mára tudja, ez nem így van, és felismerésével – no és zenéjével – szeretné támogatni a hasonló sorsú lányokat, nőket.

Színpadon és színfalak mögött is tevékenykedne
Anami – ahogy legtöbben ismerik – saját dallal érkezik a Megasztár 2025-ös évadának válogatójára, s további szerzeményeivel is szeretne segíteni azoknak, akik átélték, amit őt.
„Nagyon izgultam a válogatón, mert korábban nem énekeltem ekkora közönség előtt” – árulta el a Ripost-nak nyilatkozva. „De mindenki nagyon kedves volt velem, így megjött a bátorságom. Gyerekkorom óta tanulok énekelni, és már kislányként áhítattal néztem a tehetségkutatókat, és elképzeltem, hogy egy nap én is egy ilyen színpadon állhatok majd” – hozzátette, idén végzett kereskedelmi-marketing szakon, és a zenei produkciók háttérmunkája is nagyon vonzza. Szeretné, ha a műsornak hála megismernék a nevét, a zenéjét, s majd híres előadókkal dolgozhatna, egy idő múlva pedig ő lenne az, aki feltörekvő tehetségek útját segít egyengetni.
Ezen kívül még egy fontos missziója van. A műsorban elárulja, rossz párkapcsolatokon van túl, ahol bántalmazták őt. Történetével és dalaival pedig szeretne erőt adni a sorstársainak.

A Megasztárban gyógyulni és gyógyítani is szeretne
„Amikor én voltam évekig ilyen helyzetekben, nem mertem senkihez fordulni, azt hittem, nem számíthatok senkire, hogy nem értenének meg. Ma már tudom, hogy ez nem volt igaz, mert a családom ott lett volna, de szégyelltem magam. Most, hogy évek múltán felismertem, hogy mi történt velem, szeretnék másoknak segíteni, főleg a fiatal lányoknak szeretném felnyitni a szemét: ne gondolják, hogy ők a hibásak. Ők áldozatok és nem az okozók” – kezdte a Ripost-nak Annamari.
Pontosan tudom, milyen nehéz elismerni, hogy nem az áldozat cselekedetei váltják ki ezt a viselkedést a másikból. Vannak sajnos sérült sérült emberek a világban, és nem nekünk kellene pszichológushoz járnunk, hanem nekik
– szögezte le az énekes, aki nemcsak lányokhoz szól: szerinte a mai világban előfordulhat, hogy fiúk is átélnek hasonlót, csak ők még kevésbé merik belátni maguknak is, hogy mi történik velük.
Ma már boldog párkapcsolatban él
Kihangsúlyozta, hogy ma már szakember segítségét kéri, és a terápia, a beszélgetések segítik a feldolgozást.
„Még csak most tanulom én is ezt, pedig évekkel ezelőtti történtekről van szó. Szakember segítségét kértem, és azóta sok mindent felismertem. Sok dolgot nyomtam el magamban, cserben hagytam magam, és az akkori énem. Akkor még kislány voltam, hiába hittem, hogy nagylány vagyok és megoldom egyedül. Sokat segített a szakemberek véleménye és hogy elkezdtem beszélni a problémákról, mert sok helyről jött a visszacsatolás, hogy nem az én hibám.”
Annamari elárulta, most boldog párkapcsolatban él, és mindenkit azzal biztat: el fog jönni az a személy, aki méltóképp bánik vele, és megmutatja, milyen értékes. Most végre ő is biztonságos és támogató közegben érzi magát, ennek is köszönheti, hogy jelentkezett a műsorba, ahová édesanyja kísérte el, de nagyszülei és barátnői is szurkoltak érte. Anami pedig reméli, bárhogy is dönt a Megasztár zsűrije, ő a hangjával és történetével is reményt ad másoknak.
„Nagyon sokat készültem rá lelkileg, hogy magabiztosan álljak neki a meghallgatásnak, bízva a továbbjutásban.”






