RETRO RÁDIÓ

Már most a Megasztár végső győztesét látják ebben a versenyzőben

Létrehozva2025. 09. 13. 13:00

Akkorát énekelt Lengyel Johanna, hogy Herceg Erika az asztal alá bújt. A Megasztár versenyzőjén végül úgy összekaptak a mesterek, hogy Tóth Gabi kiviharzott a stúdióból.

Óriási botrány és egyben felejthetetlen pillanatok kísérték Lengyel Johanna fellépését a Megasztár 2025 válogatóján. Az ifjú énekesnő produkciója után állva tapsolt Curtis, Herceg Erika, Tóth Gabi és Marics Peti is, a zsűri tagjai egyöntetűen világszínvonalúnak nevezték az előadást. A lelkesedést azonban pillanatok alatt hatalmas vita követte: a mesterek annyira összevesztek Johanna miatt, hogy Tóth Gabi végül kiviharzott a stúdióból. A jelenet felforgatta az egész forgatást, a közönség döbbenten figyelte a drámát.

Lengyel Johanna megasztár
Lengyel Johanna énekesnő lenyűgözte a Megasztár 2025 zsűrijét (Fotó: TV2)

A Megasztár versenyzője korábban a Sztárban Sztár Leszek!-ben is indult

Az énekesnő azonban nem először szembesült kihívásokkal. Hat éve már láthattuk őt a Sztárban Sztár Leszek! válogatóján, most pedig mesélt nekünk arról, milyen hosszú és küzdelmes út vezetett idáig: „Nagyon tömör volt az a hat év, ami eltelt azóta. Teljesen más szituáció és helyszín volt, emellett emberileg én is nagyon sokat változtam” – vallotta be. Akkoriban mindössze 21 éves volt, éppen kilépett az iskolapadból a felnőtt létbe, tele bizonytalanságokkal: „Akkor tanultam, hogyan kell létezni iskolán kívül. Mostanra elég sok tapasztalatot gyűjtöttem, hat éve magamat tartom el, énekesként dolgozom”– jegyezte meg.

Geszti Péter vokalistája volt

A kezdetekben Johanna számára inkább kísérletezés és tapasztalatszerzés volt a szereplés, de mára kiforrott, pontosan tudja, ki szeretne lenni. Három évig Geszti Péter vokalistájaként járta az országot, miután egy Facebook-hirdetésre jelentkezett, ahol tehetségével azonnal lenyűgözte a neves előadót. Azóta dalszerzőként is aktív, kizárólag angol nyelven ír dalokat, sőt, külföldre is dolgozik. Egy nemzetközi songwriting campen például Marics Petivel is dolgozott együtt.

Óriási dráma a mesterek között

Mostani válogatós szereplését azonban nemcsak lehengerlő teljesítmény tette emlékezetessé, hanem az a hatalmas vita is, amelyet a mesterek között váltott ki. Johanna bevallotta nekünk, hogy nehezen viselte a feszültséget: 

Azon izgultam végig, hogy ha hozzám kerül a döntés, nem tudom, hogyan válasszak. Van, hogy akár két órán át gondolkodom azon, mit egyek – nagyon nehezen döntök

 – árulta el. Elmondása szerint minden mesterben látott olyan értéket, amely segítheti a pályáját, így különösen nehéz lett volna választania közülük.

A stúdióban kibontakozó botrányról is beszélt: „Nem is emlékszem, hogy felállt a Gabi, annyira szokatlan helyzet volt. Fura szituáció belépni egy helyre, ahol sosem jártál, és minden szem rád szegeződik…” – mondta Johanna.

Lengyel Johanna
Lengyel Johanna nehéz pillanatai a produkció után kezdődtek igazán (Fotó: tV2)

Introvertált alkat

Bár introvertált személyiségnek vallja magát, aki beszélgetések során lassabban bontakozik ki, a színpadon minden félelme elszáll. „Amint elkezdek énekelni, elmúlik minden izgalmam” – fogalmazott.

Lengyel Johanna tehát nemcsak a hangjával, hanem személyiségével is hatalmas hatást gyakorolt mindenkire. A következő adásból pedig kiderül, végül melyik mesterhez kerül majd, aki egyengeti az útját a TV2 Megasztár műsorában.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.