
Megasztár: üzentek az előző széria döntősei az idei versenyzőknek
Gudics Máté és Szilágyi József is üzent a „sorstársaknak”. Elindult a Megasztár 8. évada.
Újra mindenkit a képernyő elé szögez a TV2 tehetségkutató műsora, a Megasztár. Bár a tavalyi hetedik évadra tizenkét évet kellett várni, a folytatás most nem maradt el, múlt szombaton adásba is kerültek a válogatók izgalmas pillanatai. Természetesen a korábbi széria énekesei is figyelemmel követik a sikerműsort, amivel kapcsolatban már most van mondanivalójuk.

Megasztár mint ugródeszka
Szilágyi József egyértelműen közönségkedvencnek számított, s bár a döntőig nem jutott el, egyáltalán nem csalódott. Számára a Megasztár volt az ugródeszka, amire gyakorlatilag mindig is vágyott. Az ott szerezett tapasztalatoknak és ismeretségeknek hála, mára megjelent első dala, és az ország különböző pontjain koncertezhet.
Természetesen, a Megasztár idei évadát is figyelemmel kíséri, így az első válogató adását is megnézte múlt szombaton.
„Nem volt kérdés, hogy nézzem!” – vágta rá jókedvűen a Ripost-nak nyilatkozva. „Persze más így nézni, mint mikor még idegen volt számomra ez a világ, vagy mikor én szerepeltem benne. Most már tudom, hogy mi zajlik a háttérben, hogy kik dolgoznak egy-egy produkción” – fejtegette a családapa, Szilágyi József, majd jó tanáccsal is szolgált az idei évad versenyzőinek.
„Az összes versenyzőnek sok sikert kívánok, és azt tanácsolom: úgy tekintsenek erre, mint egy állomásra. Aki pedig bejut az élő show-ba, neki már ne a helyezés számítson, hanem az, hogy minél többet tanulhasson. Hogy milyen csapatban dolgozni. Ez a tapasztalás hatással lesz az egész karrierjükre, mint ahogy nekem is hatással volt. Sőt, nekem fokozottan, hiszen akiket ott ismertem meg, velük dolgozhatok ma is, és úgy érzem, jobb helyen nem is lehetnék pillanatnyilag a karrieremben!”

„És ez csak a kezdet, azután még több munka kell”
De nemcsak neki van véleménye erről. A Megasztár 7 győztese, Gudics Máté a napokban a Mokka műsorában vendégeskedett, ahol elmondta: bár korábban is volt zenekara, a Megasztár óta fellendült a karrierje, a nyáron volt, hogy két héten belül tizenkét koncertet adott.
„Ennyi benzinkúton szerintem valaki egész évben nem áll meg, mint mi két hét alatt” – viccelődött, majd elmondta, őszre is bőven akad felkérés, s hamarosan megjelenik Gudics Máté Los Angeles-ben rögzített dala is. Közben az idei évadot is figyelemmel követi.
„Aki otthonról érkezik, tehát nincs tapasztalata, annak nagyon nagy változás fog jönni az életébe. Hatalmas munka ez, hogy ebben a műsorban az ember jól tudjon szerepelni, és nagy kitartás kell hozzá. És ez csak a kezdet. Azután még több munka kell” – vetítette előre.






