Molnár Anikó: „Ha nincs a pánikbetegség, ma fixen alkoholista vagyok”

Molnár Anikó szó szerint a virágkorát éli, hiszen most jobban megy a szekere, mint talán korábban bármikor. Az OnlyFans-el megtalálta a számítását, így jutott ideje és energiája arra, hogy kipróbálja magát, mint szórakozóhely tulajdonos. Anikó hamar rájött, hogy ez már nem az ő világa, de nem zárja ki, hogy később, más vonalon kísérletezgessen és új lábat, vagy lábakat növesszen, mint vállalkozó. Molnár Anikó szerencsésnek mondhatja magát, hiszen maholnap 50 éves lesz, és ahelyett, hogy az élete leszálló ágán kellene keseregnie, éppen az ellenkezője történik vele. Nem is csoda, hogy magasról tesz az idő múlására. 

Molnár Anikó: „Adtam magamnak egy esélyt...”

De ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük azzal a felismeréssel, amire az éjszakai klub nyitása vezette Molnár Anikót. „Leszögezném, hogy nem lettem mecénás, vagyis nem az udvari viacoloron seprem a befektetésért kiáltozó pénzkupacokat. Mindenáron nem is törekszem ara, hogy egyre több és több lábon álljak. Ugyanakkor tény, hogy nem fekszem keresztbe a lehetőségeknek, ha egy-egy olyan talál meg, amiben el tudom magam képzelni.”

„Adtam magamnak egy esélyt arra, hogy egy klub résztulajdonosa legyek. Tettem ezt annak ellenére, hogy soha nem voltam az a nagyon bulizós, hajnalig az asztal tetején táncolós típus. Kíváncsi voltam, hogy közel ötvenévesen vissza tudok-e rázódni a fiatalabb korosztályba, és azt mondom, sok munkával lehetett volna ebben számomra potenciál, de hamar kiderült, hogy a hajnalozás és a folyamatos agyalás a következő és következő bulin már nem az én világom” – zárta rövidre a kis kikacsintásának történetét Molnár Anikó. 

„Jó volt húszévesnek lenni, de hatvannak is jó lesz”

És ha már maga hozta fel, hogy alig pár hét múlva átlépi a bűvös ötödik X-et, feltettük neki a kérdést, zavarja-e, hogy az idő úgy rohan, mintha kergetnék. „Soha, de tényleg soha nem érdekelt, hogy öregszem, vagyis inkább érek. Mindig volt fontosabb feladatom annál, minthogy elmélkedjek, pláne keseregjek a megváltoztathatatlanon. Mondok is egy ide illő sztereotípiát, amitől fiatalon a falra másztam, de végül igaznak bizonyult. Minden kornak megvan a szépsége. Jó volt húszévesnek lenni, de szerintem jó lesz akkor is, ha hatvan leszek. Elértem, hogy ma már nagyjából azt tehetem, amihez kedvem van, és ha innen közelítjük meg ezt az ötvenet, akkor egészen másképpen hangzik ez a szám, mintha arról kellene beszélnem, hogy mennyi kemény év vár még rám a nyugalmas éveimig” – mondta Molnár Anikó, akinek szavaiba nehezen lehetne belekötni.

„A mai napig szedem, mert biztosságérzetet ad...”

Ugyanakkor arra is kíváncsiak voltunk, hogy áll most a pánikbetegsége, ami hosszú időn át kínozta, és amiről egy ideje nem hallunk tőle. Nos, nem véletlenül nem kerül szóba ma már vele kapcsolatban ez a szinte népbetegségnek számító pszichés probléma.

„Teljesen kizártam a gyógyszeres kezelés lehetőségét, mondván, hogy „nem vagyok bolond”. Aztán persze kénytelen voltam belátni, hogy segítség nélkül nem tudok kimászni belőle. Nagyon sok rohamom volt és már a házat is képtelen voltam elhagyni. Akkor döntöttem el, hogy pusztán hiúságból nem leszek a testem és az otthonom fogja. A gyógyszer segített és bár nem javaslom senkinek, végül magam csökkentettem minimálisra a napi adagmennyiséget. Olyannyira, hogy a doki már fel is tette a kérdést, hogy azt a keveset minek szedem, hiszen gyakorlatilag felesleges. Én ennek ellenére a mai napig szedem, mert biztosságérzetet ad. Annyi nehézség és megpróbáltatás elé állított az élet, még az utóbbi években is, hogy ha nem szedném a gyógyszert, amire szigorúan tilos inni, mára biztosan alkoholista lennék. Ugyanis erősen szabálykövető vagyok, így tizennyolc éve, még csak egy konyakmeggyet sem ettem meg” – magyarázta Molnár Anikó.