RETRO RÁDIÓ

Alighogy elkezdett jól keresni az OnlyFansen Molnár Anikó, máris jött a feketeleves

Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2025. 06. 20. 06:00
Frissítve2025. 06. 22. 19:10

Az OnlyFans-oldalon hatalmasat futó híresség néhány napja akciót hirdetett előfizetői körében, amivel szinte biztosan sikerül ismét növelni a követői számát. Nem, nem azért „akciózta” le a tartalmait, mert visszaesett volna az érdeklődés iránta. Sőt… Molnár Anikó ugyanakkor mégsem felhőtlenül boldog, hiszen bár sikeres és jól keres, mégsem teheti maradéktalanul azt, amire vágyott.

Molnár Anikó 19-re húzott lapot, amikor két és fél évvel ezelőtt végérvényesen ráunt arra, hogy bár rengeteget dolgozik, mégsem olyan ütemben halad egyről a kettőre, ahogyan azt szeretné. Ekkor regisztrált az OnlyFans néven ismert, főként felnőtt tartalmakra szakosodott oldalra, ahol gyakorlatilag repülőrajtot vett és pillanatok alatt dőlni is kezdett hozzá a lé. A kezdetek óta sok víz lefolyt a Dunán és Anikó tartalmai iránt nem csökken a kereslet. Ő maga pedig időről időre akciókat hirdet, hogy ezzel is kifejezze háláját a követőinek. Molnár Anikóval az OnlyFans utáni életről beszélgettünk. 

Molnár Anikó
Molnár Anikó OnlyFans-oldalán hatalmas akciót hirdetett (Fotó: Polyák Attila) 

Molnár Anikó nem először „akciózta” le a tartalmait

Szó sincs arról, hogy az akciónak az érdeklődés hiánya, vagy akár csökkenése lenne az oka. Sőt! Ilyen és ehhez hasonló akciókat a kezdetek óta csinálunk.”

A két legjobb barátom, akik magát a felületet kezelik, időnként előjönnek egy akció ötletével és mivel eddig jól működtek, rendre támogatom a terveiket.

„Ők javasolták azt is, hogy most az egyik előfizetőnek adjunk egyéves ingyenes hozzáférést, ahogy azt is, hogy most egy ideig féláron lehet csatlakozni az oldalamhoz” – kezdte lapunknak 
Molnár Anikó, aki eleinte azt gondolta, hogy rengeteg szabadidőt nyer majd azzal, hogy erotikus tartalomgyártóvá avanzsál, de ma már látja, hogy tévedett. 

Nem az a lényeg, Molnár Anikó mennyit keres, hanem hogy mire költi

Amikor belevágtam és láttam, hogy durván jönni kezdtek a bevételek, azt gondoltam, hogy végre azt csinálhatom, amit csak szeretnék. Majdnem így lett, de… Igaz, hogy a saját dolgaimra most sokkal több időm van, de éppen ezért sokkal többet rohangálok és intézkedek. Ezer felé van a fejem. Szóval, valóban sokkal több időm lett mindenre, de sokkal kevesebb lett a tényleges szabadidőm. Tudom, hogy ez kicsit ellentmondásosan hangzik, de igaz. Ugyanakkor az is tény, hogy sokkal jobban haladok a dolgaimmal, mint korábban, miközben rendszertelenebbül élek, mint valaha” – mondta nevetve az egykori Nagy Ő, aki ezen a ponton hirtelen elhalkult, mert eszébe jutott a betegeskedő édesanyja, akinek nagy szerepe volt abban, hogy két és fél éve belevágott az igencsak jövedelmező vállalkozásába.

Az az igazság, hogy az egyetlen kötöttséget az édesanyám jelenti számomra. Ezt persze senki ne értse félre, hiszen nem teherként tekintek rá.

„Ugyanakkor mégis csak a sors fintora, hogy szinte napra pontosan akkor kezdett el rohamosan romlani a mentális állapota, amikor ténylegesen elkezdtem jól keresni az OnlyFans-oldalammal. Ez annyit jelent, hogy amíg volt ereje közös programokra, addig nem volt rá pénzünk. Amint pedig anyagi értelemben helyrejöttem, ő erejét vesztette. Az a helyzet, hogy mára van miből, de nincs kivel… És ez az egyetlen dolog, ami szomorúvá tesz. Végre vihetném őt nyaralásokra, de ő már nincs abban az állapotban, hogy ezt megtegyük” – mondta lapunknak elszomorodva Molnár Anikó

Molnár Anikó
Molnár Anikó egyáltalán nem gondolkodik a történet lezárásán (Fotó: Polyák Attila)

Molnár Anikó: „Minden korosztálynak megvan a kis rajongótábora…”

És hogy Anikó meddig tervezi folytatni az erotikus tartalmak készítését? Nos, minden rajongója megnyugodhat, nincs még közel a vége. „Nem gondolkodom azon, hogy meddig lehet ezt csinálni. Olyan fajta szabadságot adott nekem az OnlyFans, ami azt is megengedi, hogy ne agyaljak ilyesmin. Egyébként is, csak most kezdődött el. Ha eljutok arra a pontra, hogy már nincs kedvem, vagy úgy alakulnak a körülményeim, hogy nem érzem majd szükségét, akkor simán lezárom ezt az életszakaszt és továbblépek. Egyébként akkor sem biztos, hogy eltávolodom a platformtól. Talán inkább egyfajta tanácsadóként segíteném mások felelmélkedését. És, hogy válaszoljak arra a néha megkapott kérdésre, hogy nem érzem-e magam öregnek ehhez, megsúgom, hogy egyáltalán nem. Találkoztam már nálam vastagon idősebb tartalomgyártókkal is és bizony rájuk is bőven van kereslet. Minden korosztálynak megvan a kis rajongótábora…” 

Ráadásul sokak szerint most vagyok a legjobb formában.

„Nem is értem, hogy miért mondják, de készséggel elfogadom, hogy igazuk van” – nevetett ismét Molnár Anikó

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.