
ÉNB Joe felesége sokáig nem hitte el, hogy létezhet ilyen férfi
Az Éjjel-Nappal Budapest sztárja egy évvel ezelőtt vette feleségül kedvesét. ÉNB Joe elárulta, mennyi mindent kellett legyőznie a boldogságért.
Mint arról korábban írtunk, Varga Miklós, ismertebb nevén ÉNB Joe, ma már boldog házasságban él Hrovatin Csengével, de kapcsolatuk korántsem indult zökkenőmentesen. A népszerű sorozatsztár elárulta, hogy felesége korábban bántalmazó kapcsolatban élt, és emiatt sokáig nem bízott benne. Joe azonban nem adta fel, és kitartóan küzdött a szerelméért – írta meg a Bors.

Nem titok, hogy Csenge egy bántalmazó kapcsolatban volt ezelőtt, tehát ő ilyen téren nagyon nehezen nyílt meg. Nagyon sérülékeny volt, és tök jól elvoltunk, de nem akarta, hogy komolyabb legyen. Én viszont kitartó voltam
A pár három éve szeretett egymásba, és végül tavaly nyáron mondták ki a boldogító igent. A házasságig vezető út során Joe-nak saját múltjával is szembe kellett néznie, és meg kellett tanulnia máshogy működni egy kapcsolatban.
Nagyon sokat beszélgetünk napi szinten Csengusszal, mindenről, mert tényleg nagyon fontos a kommunikáció egy kapcsolatban. Én nem mindig voltam ilyen
– mesélte őszintén.
Az is kiderült, hogy a férfi első házassága is sokat tanított neki. Az egyik legnagyobb tanulság számára az volt, hogy a negatív érzéseket nem szabad átragasztani a másik félre, bármennyire is nehéz egy nap.
Valahogy úgy kell ezt átadni, hogy a negatív energiát ne tedd a másikra
ÉNB Joe megérett a családra
Joe úgy érzi, végre megérett a szerelemre és a családra is. Elmondása szerint harmadik házasságában találta meg azt az érettséget, amivel valóban jól tud működni egy párkapcsolat. Külön kiemelte, hogy Csenge odafigyel rá, elfogadja a gyermekeit, és mindennap érzi, hogy szeretik egymást.
Egyébként azt gondolom, hogy a harmadik házasságomra kezdtem ilyen téren megérni, későn érő típus vagyok, és szerintem ezért működik ez most ennyire. Ráadásul Csenge maximálisan odafigyel rám, és nem az előző párkapcsolataimat akarom leszólni, de fiatal kora ellenére mindenre figyel. Szóval nagyon megtaláltuk egymást. Szerintem egy olyan pár, akik nincsenek ennyire egy hullámhosszon, nem közös a rezgésük, tehetnek bármit, de nincsenek jó helyen egymás mellett






