Létrehozva: 2023.09.29.

Radics Gigi először szólalt meg a szakításáról: így érinti mindez a kislányát

Az énekesnő interjúban mesélt az érzéseiről.

Radics Gigi augusztusban hivatalos Instagram-oldalán jelentette be, hogy véget ért a kapcsolatuk gyermeke édesapjával. Most a Best magazinnak nyilatkozott először a szakításról.

Radics Gigi először nyilatkozott / Fotó: Sulyok László

27 éves múltam augusztusban, és azt kell mondjam, mostanra értem meg igazán lelkileg. Rengeteg tapasztalás van a hátam mögött, és mára még inkább tudom értékelni azt, amim van. Mindig a pozitivitást hirdettem, és a lányomnak, Bellának is azt tanítom, hogy ha egy ajtó bezárul, mindig nyílik egy új. Ez nemcsak üres frázis, tényleg így van, legalábbis az én életemben… Ha két ember élete különválik, az nem okvetlenül tragédia, és nincs kőbe vésve, hogy ebből csak rossz következhet, kisülhet belőle valami jó is. Én most egyszerűen csak élvezem az életet Bellával

– magyarázta az énekesnő, aki azt is elárulta, hogy a szakítás ellenére kislányukkal kapcsolatban volt párjával nagyon jól együtt tudnak működni.

„A hétköznapok Bella szempontjából nem is változtak, az időbeosztás is a régi, így ő a legkevésbé sem szenved hiányt semmiben. Sőt, most több szobája is van egyszerre, kétszer annyi játékkal és ruhával” – idézte a magazinnak adott interjú sorait a Bors.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb fordulat jön az időjárásban

origo.hu

Megrázó kettős gyilkosság Diósjenőn - szexuálisan zaklatta nevelt lányait, aztán mindkettőjüket megölte

metropol.hu

Vége, nincs tovább: ő lett a Sztárban Sztár leszek! győztese

magyarnemzet.hu

Kiderült, miért akarja Amerika az orosz–ukrán háború folytatását

ripost.hu

Káprázik a szemünk? Két Korda György a Sztárban Sztár leszek! stúdiójában

origo.hu

Itt van Amerika legújabb háborús terve

mindmegette.hu

Az Auchan is döntött a karácsonyi boltzárról: mutatjuk, hol nem tudsz vásárolni

origo.hu

Milyen egy gyerekszobába szánt okostévé? (x)

life.hu

Ajándékozási kisokos karácsonyra: ha tutira akarsz menni, ezeket tedd a fa alá(x)

kvizjatek.mandiner.hu

Játsszon kvízjátékunkkal és jusson el ön is páros belépőink egyikével Mága Zoltán XVI. Budapesti Újévi Koncertjére!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Hajdú Péter: Ha Molnár Gusztáv újra az italhoz nyúl, meghal

LELKIZŐ

Mazsinak üzent Baukó Éva az ingatlanozás árnyoldaláról: "Csak a melleimet bámulja és kávézni hív"

LELKIZŐ

"Hanna ebből semmit nem fog érezni..." - Krausz Gábor életében új fejezet kezdődik

LELKIZŐ

Jákob Zoli 5 millióval száll be a hatalmas akcióba

LELKIZŐ

Tiszta vizet öntött a pohárba Tóth Gabi: ezért rohant ki a stúdióból vasárnap

LELKIZŐ

A kórházból jelentkezett be a Nemzeti Színház színésznője, friss híreket osztott meg

LELKIZŐ

Olyan üzenetet kapott Tóth Gabi, hogy nem bírta szó nélkül hagyni

LELKIZŐ

G.w.M-nek be kellett látnia: itt a vég