Létrehozva: 2023.02.26.

Sláger Tibónak újra kellett tanulnia írni, olvasni, járni a sztrókjai után

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt került kórházba harmadik agyvérzése miatt Sláger Tibó. A mulatós sztárnak újra kellett tanulnia írni, olvasni, járni. Most őszintén beszélt a történtekről, még ha nem is szívesen emlékszik vissza a nehéz időszakra.

Sláger Tibó tavaly február 18-án harmadik alkalommal kapott agyvérzést. Másfél hónapot töltött kórházban. Hosszú volt a felépülése, ugyanis sztrókja komoly problémákat hagyott hátra…

"A 2022-es évem nem indult szerencsésen, úgy fogalmaznék, hogy egy kis baleset történt velem. Sztórkot kaptam, ráadásul már harmadszor. 

Sokkal súlyosabb volt, mint az első kettő, ugyanis elvesztettem az egyensúlyérzékemet, nem működött a mozgáskoordinációm, nem tudtam sem írni, olvasni és beszélni sem, gyakorlatilag mindent elölről kellett tanulnom. 

Nem kívánom senkinek mindazt, amin keresztül mentem, nem szívesen emlékezem rá" – kezdte a Ripostnak a dalszerző-énekes. "A feleségem kitartó és áldozatos munkájának köszönhetően sikerült szépen, lassan felépülnöm, az isteni gondviselés újra rám mosolygott, ma már csak egy rossz emlékként gondolok azokra a keserves hetekre" – vallotta be őszintén.

Sláger Tibó
Ma már rossz emlékként gondol a nehéz időszakra  Fotó: Sláger Tibó

„Kerülöm a rossz dolgokat”

Tibó a hosszú rehabilitációnak köszönhetően már sokkal jobban van, visszatértek az elvesztett értékei, ma már másképp örül a világnak. Teljes mértékben átértékelődött benne minden, és most e szerint próbál élni.

"Kerülöm a rossz dolgokat, a gondokat és mindent, ami negatív irányba terel. Persze nem egyszerű.

Megtanultam feladni az olyan dolgokat az egészségem érdekében, amihez korábban ragaszkodtam. Rájöttem, hogy ezek nem is olyan nélkülözhetetlenül fontosak, pláne nem mindenáron. 

Az élet egy csoda, ajándékként élem meg minden percét" – mondta. "Kijelenthetem, hogy kirobbanó formában vagyok, aktívan csinálom a televíziós műsorokat, és nemrég óriási öröm ért, átvehettem a harmadik platinalemezemet. Mindezt a közönségemnek köszönhetem, akiknek a nehéz időszakban is megtapasztalhattam az együttérzését" – fűzte hozzá.

Sláger Tibó és felesége, Mónika
Szeptember megnősült a fiuk, ketten maradtak a családi házukban  Fotó: Sláger Tibó

„Ketten maradtunk a nejemmel”

Bár a tavalyi év rosszul indult számára, az második félévben már csupa jó dolog történt vele és családjával. Egy szem fia megnősült, amit sikerült méltóképpen megünnepelniük. Persze így a családi ház kissé üres maradt, mert a fiatalok máshol kezdtek új életet.

Megvásárolták az első közös otthonukat, Körmendre költöztek, így ketten maradtunk a nejemmel. Bevallom őszintén, kicsit hiányzik a gyermekem, ugyanakkor örülök a boldogságának. 

"Az élet megy tovább, készülnek az új dalok, folyamatosan járom az országot. A zenei tevékenységen túl belefogtam egy fatároló építésébe. Ilyen az ember, nem bír nyugton maradni, mindig keres magának elfoglaltságot. Kreatív vagyok, jó érzés fog el, ha a gondolataimat sikerül megvalósítanom. De az egészség a legfontosabb, mert ez az alapja a boldogulásnak. Biztatóan indult a 2023-as évem, nemrég egy böllérfesztiválon szerepeltem nagy sikerrel, és rengeteg meghívást kaptam a következő időszakra. A fellépéseim számát tekintve kicsit visszafogottabban tévékenykedem, de így is tekintélyes mennyiségű felkérést teljesítettem és idén is ez a tervem" – mondta érdeklődésünkre.


 

 

origo.hu

Bukhatja az El-indulást is a Manchester United?

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

mindmegette.hu

Így néz ki belülről az első magyar Primark – videón az üzlet!

hirtv.hu

Nógrádi György szerint akik az eszkaláció mellett kötelezték el magukat, nem ismerik az erőviszonyokat + videó

mindmegette.hu

Vége a vitának: tiltólistás édességek térnek vissza a Lidlbe

vg.hu

Magyarország kedvenc milliárdosa: így lesz vége az egészségügynek

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Most kaptuk: tömegkarambol történt Budapesten, rohantak menteni

ripost.hu

Ezt már nem lehet visszaszívni, lelepleződött Katalin hercegné titka

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Üzent a túlvilágról Berki Krisztián szelleme

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

„Hoztam egy döntést!” - Ez mentette meg az összeomlástól Rubint Rékát

LELKIZŐ

Egyre nagyobb a pocak: már a 25. héten jár Patai Anna

LELKIZŐ

Zimány Linda besokkalt, ügyvédekkel támad

LELKIZŐ

Sosem volt még ilyen gyönyörű: csak úgy sugárzik új szerelme mellett Tóth Gabi