RETRO RÁDIÓ

Súlyos betegségéről vallott Koltai Róbert

LA
Szerző
LA
Létrehozva2022. 11. 28. 13:50
Frissítve2022. 11. 28. 14:08

Már beszélni és járni sem tudott.

Megműtötték Koltai Róbertet, aki hónapokkal ezelőtt már beszélni is csak nehezen tudott.

Meg menni sem tudtam, nagy baj volt

 – vallotta be a FixTV Bóta Café című műsorában a színész. Míg heteket volt kórházban, mindenfélére gyanakodtak, Parkinson-kórt és jóindulatú daganatot is feltételeztek az orvosok - írta meg a Bors.

Fotó: YouTube

Koltai Róbert elmondta, hogy „ami az agyvíznek az áramlását befolyásolja, ott volt valami gond”.

Ahogy behelyezték a fejébe a söntöt, másnapra sokkal jobban lett.

„Másnap a betegtársaim megtapsoltak, mert már csak tiszteletből nem dobtam el a járókeretet” – emlékezett vissza a Koltai, aki azóta már sokkal jobban van.

„Most sem olimpiai szinten mozgok, de egészen megváltozott” – mondta a színész, aki otthon próbálja mozgásban tartani magát, de autót például az utóbbi időben már nem vezet. Arra a kérdésre, félt-e attól, ez az egészségügyi gond a karrierje vagy akár az élete végét is jelentheti, azt válaszolta:

Nem szoktam magamat gyászolni, mindig bizalommal indulok neki az újabb perceknek, óráknak.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.