RETRO RÁDIÓ

Koraszülöttként agyvérzést kapott, így él most sönttel a fejében a 8 éves Szofi

Koraszülöttként agyvérzést kapott, így él most sönttel a fejében a 8 éves Szofi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 06. 12. 20:00

Ma már nem halálos betegség a vízfejűség és az előítéletek is kevésbé sújtják. A Ripost7 cikke

Szofi 8 éves, és amióta az eszét tudja, sönt van beültetve a fejébe. Számára ez természetes, ugyanúgy játszik, szaladgál, hintázik, mint a többi gyerek, bár tudja, hogy jobban kell vigyáznia a fejére. Évente több száz vízfejűségben szenvedő gyermeket kezelnek Magyarországon. Régen a legtöbbjük korán meghalt, ma már teljes életet élhetnek. Alapítvány is segíti őket és szüleiket.

Fotó: Leimsider Rózsa

Ha valakire azt mondták: vízfejű, régen sértésszámba ment. Pedig ez egy betegség – hydrocephalus az orvosi neve –, ami ma már jól karbantartható és a betegek teljes életet élhetnek. Leimsider Rózsa, akinek a kislánya ilyen betegséggel küzd, szeretne segíteni a szülőknek, azért dolgozik, hogy jobban elfogadják a söntbeültetéssel élőket. Ezért is mesélte el gyermeke történetét a Ripost7-nek.

„Szofi koraszülöttként agyvérzést kapott. Két héttel később az agyvíz nem folyt el rendesen, és elkezdett nőni a feje” – idézte fel a nehéz napokat a kislány anyukája. „Kiborultam. Csak álltam az inkubátor előtt sokkos állapotban. Nem tudtam, mit kellene kérdeznem, mi a legjobb, amit tehetek. Féltettem azt az apró kis testet, tele csövekkel... Szörnyű volt a gondolat, hogy a pici babám fejét felvágják...”

Fotó: Leimsider Rózsa

Állítható az agyvizet elvezető eszköz

Szofi fejkörfogata elkezdett nőni. Ideiglenes söntöt kapott: megműtötték és leszívták a felesleges agyvizét. A söntöt akkor cserélték véglegesre, amikor a gyermek elérte a két kilót.

Fotó: Leimsider Rózsa

„Régen a vízfejűségbe belehaltak az emberek, hiszen nem mindig tudták megfelelően leszívni az agyvizet” – szögezi le az anya. „Az 1960-as évek óta létezik a sönt, ami életmentő. Ma már állítható szelepek is vannak,  ezek csak nagy vagy közvetlen mágneses erő hatására mozdulnak el. Most kerültek piacra olyan shunt-ök, amelyek már a nagy mágneses erő hatására sem mozdulnak el. Jó beállítás mellett a panaszok minimalizálhatóak. A beteg teljes életet élhet, teendő sincs vele addig, amíg el nem romlik vagy a szár nem válik röviddé, ahogy a gyerek nő, ezt általában iskoláskorban cserélik. Szofié gyakran eltömődött a kezdetekkor, így sajnos háromszor is műteni kellett. Ez megterhelő volt, hiszen minden esetben le kellett borotválni a fején az adott részt, majd 5 napig kórházban volt.”

Fotó: Leimsider Rózsa

Életmentő eszköz – A sönt az agykamrákban felszaporodott és onnan kijutni nem tudó agyvizet egy másik testüregbe vezeti el, ahol felszívódhat. Az agykamrába behelyezett csövet egy szeleppel kötik össze, majd a szelep utáni szárat levezetik a bőr alatt a szabad hasüregbe, ahol az agyvizet a hashártya felszívja. Ritkán az agyvizet a szív jobb pitvarába vagy máshová vezetik el.

Szofi játékkal dolgozza fel a betegségét

Szofi enyhén mozgássérült, a jobb oldala rövidült, illetve gyógytornára jár, hogy az idegrendszere ne feszítse be az izmait, és rendesen tudjon mozogni. Ezt leszámítva úgy éli az életét, ahogy bármelyik másik gyermek, azzal a különbséggel, hogy tudja: a fejében egy sönt van, ami elvezeti a felesleges agyvizet a hasüregébe. Speciális iskolába jár, társai pedig elfogadják – nemcsak ott, hanem bárhol, ahol jár, ép játszótársai is. Szofi tündéri kislány.

Gyerekkora óta ezzel él, így megszokta. Mindent ugyanúgy csinál, mint a többi gyerek, habár a fejére jobban vigyáznia kell, hogy ne sérüljön meg. Ha szépen sikerül műteni a gyereket, csak egy picike púp marad a fején, ami alig látható. Évente kell járnunk kontrollra. Szerencsére Szofi jól viseli ezt az egészet, kijátssza magából a történteket.

Fotó: Leimsider Rózsa

Mesekönyv segít a megértésben – Elkészült a Gombolyag története című mesekönyv a Shunt-ös Életek Alapítvány kezdeményezésére, melynek célja, hogy az érintett gyerekeknek a betegséggel kapcsolatos ismereteket mesés formában adja át. Nemrég elkészült a hangoskönyvváltozat is a Katona József Színházban, kiváló színészek közreműködésével.

Magyarul is hozzáférhetők az információk

Az édesanya egyik barátnőjének a kisfia is söntös, így a hirtelen jött diagnózis után ebbe kapaszkodott. Ám amikor próbált utánajárni annak, mivel jár a „söntös élet”, jobbára csak angol nyelvű írásokat talált. Ismerősök segítségét kérte, és végül meg­alapította a Shunt-ös Életek Alapítványt, melynek jelenleg a kuratóriumi elnöke.

Fotó: Leimsider Rózsa

„Legfőbb célom, hogy felhívjam a figyelmet a vízfejűségre és a söntre, amely segít a betegséggel küzdőknek. Ezért hoztuk létre azt a weboldalt is, ahol minden fontos alapinformáció megtalálható, orvosok tollából” – magyarázta Rózsa, aki szívesen segít annak, aki hozzá, vagy az alapítványhoz fordul.

Fotó: Leimsider Rózsa

Felnőttkorban is kialakulhat – A vízfejűség azt jelenti, hogy a koponyaüregen belül az agyvíz mennyisége felszaporodik az agyállomány rovására. Csecsemőkorban a koponya üregében növekvő nyomás a varratok szétválásához, a kutacs elődomborodásához, úgynevezett „naplemente” tünethez (a szemgolyók lefelé tekintenek) vezet, a csecsemők fejlődése megáll vagy visszamarad, a fejkörfogat gyors ütemben növekszik, több centiméterrel meghaladhatja a mellkörfogatot, ennek következtében a csecsemő fejlődése megáll vagy visszamarad. Nagyobb gyermekeknél a varratok és a kutacs elcsontosodása után az agynyomás fokozódása fejfájáshoz, hányáshoz, étvágytalansághoz, aluszékonysághoz, nyugtalansághoz vezet. Vízfejűség akkor alakul ki, ha az agyvizet felszívó felszíneket károsítja egy kóros folyamat, például agyvérzés, agyhártyagyulladás, fejlődési rend­ellenesség; valamint ha az agyvíz áramlását akadályozzák kóros folyamatok, például daganat, gyulladás, vérzés. Felnőttkorban is kialakulhat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.