Létrehozva: 2022.10.06.

Újabb műtétre vár Béres Anett

Hamarosan ismét műteni kell. Még nyáron szenvedett súlyos sérüléseket egy balul sikerült ayahuasca-szertartás után.

Szerző Ripost

Az otthonában lábadozó Béres Anett lábából a tervezettnél hamarabb el kell távolítani a rögzítő csavarokat, mert – mint elmondta – a lábfeje túl keskeny, és kiállnak belőle a csavarok. 

Fotó: SZABOLCS VADNAI / Bors

 

Általában fél évig, vagy akár kilenc hónapig szokták bent tartani ezeket az eszközöket, nálam azonban a keskeny lábfejem miatt úgy döntöttek az orvosok, hogy hamarabb kiveszik. Egy hónap múlva műtenek megint, remélem, utána még könnyebb lesz majd a mozgás

 

– mondta a Blikknek Anett, aki közel három hónapja élte át súlyos balesetét. Anett Sáfrány Emesével vett részt a szertartáson, amelytől azt remélte, segít megszabadulni a lelki problémáitól, ám ehelyett nem sokkal később az életéért küzdött: hatórás műtétet hajtottak végre rajta az orvosok.

„A csavarok, sajnos, kényelmetlenek, és kézzel is kitapinthatóak. Volt egy dudor a sarkamnál, amiről anyuval azt hittük, hogy csontkinövés, így elkezdtük masszírozni, hátha elmúlik. Persze, nem múlt el, az orvos pedig később azt mondta, ne is strapáljuk magunkat, mert ez a csavar, csak olyan keskeny a lábfejem, hogy kiáll belőle. Ezért is döntöttek a hamarabbi eltávolítása mellett” – magyarázta Anett, aki arról is örömmel mesélt, hogy már a fűzőt sem kell hordania.

„Minden nap többször gyógytornázom, elképesztő, mennyire le tudnak épülni az izmok két hónap alatt. Most már jobban mozgok, de még sokat mankózom, és nem tudom teljesen ellátni magam, ezért továbbra is anyu gondoskodik rólam.”

Anett tudja, hiszen az orvosai felkészítették rá, hogy hosszú felépülés vár rá. Noha Anett gőzerővel dolgozik ezen, és már ezerszer megbánta ezt a bizonyos szertartás, úgy érzi, talán ez kellett ahhoz, hogy sok mindent el tudjon engedni.

 

Lelki problémák miatt mentem, de ma már csak nevetek, hogy miken aggódtam akkor. Még három hónap sem telt el, de már több olyan dolgot is végleg lezártam az életemben, amire korábban nem voltam képes. Amikor türelmetlen vagyok a felépülésemmel kapcsolatban, mindig arra gondolok, hogy rosszabb is lehetne

 

– jelentette ki.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”