RETRO RÁDIÓ

"A fiam életét meg lehetett volna menteni" - újabb nyomozás indult Babicsek Bernát halála miatt

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 08. 15. 19:50

Új eredményre juthat az a nyomozás.

Babicsek Bernát halálát december 31. éjjelén füstmérgezés okozta, azonban a család állítja, a tragédia elkerülhető lett volna. A ház  riasztója megszólalt, amely egy biztonsági céghez volt bekötve. A járőr ki is ment a solymári házhoz, sőt, elmondása szerint hallotta is, hogy Bernát horkol, valamint látta a házból kiszálló füstöt, de azt hitte, a kéményből árad ki.

Fotó: Ripost / Szabolcs László

Bernát szülei jogosan fellebbeztek, a vizsgálatok pedig újra elkezdődtek. Feltérképezték már a házat, kihallgatták a szülőket és az egyik barátját is. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a járőr állítása nem igaz, és valójában a szellőzőből áradt ki a füst, miközben Bernát bent aludt. Ebben az esetben pedig kötelessége lett volna segítséget kérni. Tehát szabályszegés történt, ezt szeretnénk bebizonyítani

 – mondta a Blikknek a család jogi képviselője, dr. Borbély Zoltán.

A gyászoló édesanya bízik abban, hogy végre kiderül az igazság.

"Újra elkezdődött a nyomozás, mely során egyre inkább bebizonyosodik az, amit én eddig is gondoltam, hogy a fiam életét meg lehetett volna menteni" – mondta elcsukló hangon Babicsek Márta. – "A járőr ugyanis csak pár percet tartózkodott kinn, amelynek során a ház három oldalát nézte meg, a negyediket – ahol a kémény volt – nem, pedig akkor láthatta volna, hogy nem onnan árad a füst, hanem a másik oldalt lévő szellőzőből, ami bajt jelez. Azt hittem, infarktust kapok, amikor májusban megláttam a felvételeket, amelyeken ez jól látszik. Ezután döntöttünk úgy, hogy fellebbezünk. A célunk, hogy a hatóságok is elismerjék, a fiunk még élhetne. Börtönbe is zárhatnak, akkor is bebizonyítom, hogy mulasztás történt."


 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.