Létrehozva: 2022.07.20.
Módosítva: 2022.07.20.

Így gyógyul daganatos betegségéből az Omega zenésze

Molnár György mindent bevet a gyógyulásáért.

Az Omega legendás gitárosa alig egy hónapja még azon kesergett a Borsban, hogy még az is kétséges, kibírná-e a háromórás autóutat Őriszentpéterig, az augusztusi Omega-fesztiválig. Nos, Molnár György ma is reálisan beszél egészségi állapotáról, de nagyon biztató hírekkel is szolgál.

Elefánt nagy küzdelmet vívott az elmúlt hónapokban. Három év után kiújult a rákja, március 29-én súlyos műtéten esett át, eltávolították a húgyhólyagján lévő daganatot. Hetekig csak zenésztársaitól lehetett hallani az állapotáról, azonban most ő maga mesélte el a Borsnak: bár még mindig nem a régi, de javult az állapota.

MOLNÁR György
Fotó: Mohai Balázs

"Mindennap két kilométert sétálok, hogy rendbe tegyem magam. Az időm egy részében gitározom, hogy az augusztus 13-i esemény meg tudjon valósulni úgy, ahogy terveztük, és én is jelen lehessek Őriszentpéteren. Jelenleg ez a két legfontosabb teendőm a mindennapjaimban, a fennmaradó időmben igyekszem minél többet pihenni" – kezdte a lapnak.

Az Omega zenésze még mindig erőtlen, de mindent elkövet, hogy a közel négy hét múlva meghirdetett háromnapos rendezvényig a jelenleginél jobb állapotba kerüljön.

"Az a probléma, hogy sajnos még nem vagyok teljesen rendben, ehhez minimum egy-két hónapra szükségem van. Ha ezen már túl lennék, akkor sokkal nagyobb lelkesedéssel várnám a koncertet. Most még pici fenntartásaim vannak azt illetően, hogyan fogom viselni a számomra még kissé megerőltető feladatot. Az biztos, hogy én is ott leszek" – mondta el a zenész.

Molnár György úgy fogalmaz, vannak jobb és rosszabb napjai is. Ez a betegség türelemre inti, bár egy olyan zenész számára, aki úgy élte le az életét, hogy járta az országot, ez a legnehezebb feladat.

"A regenerálódási és a laborálási időszakban tartok jelenleg, rendszeres vizsgálatokon kell részt vennem, hogy figyeljék az állapotomat, miképpen gyógyulok, és a régi erőmet visszanyerjem. Ebben segít nekem a mozgás, érzem, hogy bár lassan, de napról napra picit jobban vagyok. Minden előrelépés sokat számít nekem" – mesélte a Borsnak, majd megköszönte az érdeklődésüket.

"Megvagyok, de sajnos mára elfogytak a zenésztársaim, akikkel szorosabb kapcsolatban álltam valaha. Egy-két olyan ismerősöm van, akik időnként érdeklődnek a hogylétem felől" – zárta a beszélgetést.

Az Omega idén lenne 60 éves. Kóbor János, Benkő László és Mihály Tamás tragikus halála miatt már csak megemlékezni és méltón megünnepelni tudjuk az ikonikus zenekart, Molnár György és Debreczeni Ferenc részvételével. 2022. augusztus 12., 13., 14-én, három nap alatt 60 év 60 dala csendül majd fel Őriszentpéteren, az együttesről elnevezett Omega Parkban. Olyan előadóművészek és zenekarok lépnek színpadra, akiknek az elmúlt években szoros kapcsolatuk, közös munkáik, meghatározó élményeik voltak az Omegával. A fellépők a saját koncertprogramjaikon belül Omega-dalokat is eljátszanak, így közösen emlékezve és megidézve a legendás csapatot.

Ez a nyár egyik kiemelkedő eseménye, amely méltó ünnepe lesz egy felejthetetlen zenekarnak!

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”