RETRO RÁDIÓ

Nem hiszed el, Vitray Tamás hova tért vissza karácsonykor

VITRAY Tamás
sk
Szerző
sk
Létrehozva2021. 12. 27. 06:10

A legendás tévés nem maradt egyedül az ünnepek alatt.

Noha két éve egyedül él, mégsem töltötte magányosan a karácsonyt Vitray Tamás. A 89 esztendős tévés 2019-ben költözött külön harmadik feleségétől, Kállai Bori színésznőtől, a szentestét azonban szerettei körében tölthette.


Fotó: HOT

Vitray első feleségével és gyermekeikkel élte át az ünnep pillanatait.

„A volt feleségemnél, a gyerekek édesanyjánál vagyok – újságolta a Blikknek Vitray. – Már jó előre megbeszéltük, hogy mikor hová megyünk. Természetesen a gyerekekkel, unokákkal lehettünk együtt, azaz a volt feleségemmel töltöttük a karácsonyt, de azt hiszem, ez így is normális.”

Vitray első felesége Vasvári Terézia, a tévés mindkét fia ebben a házasságában született. Házasságuk nem volt zökkenőmentes, ugyanis amikor az ifjabbik Tamás már négyéves volt, Terézia pedig már a kisebbik gyermeket, Pétert hordta a szíve alatt, Vitray beleszeretett Földi Teri színésznőbe, akiért el is hagyta a családját. Szíve végül hosszas vívódás után visszahúzta a családjához, s megszakította a kapcsolatot a szép művésznővel.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.