RETRO RÁDIÓ

Mádai Vivien szívszorító vallomása: A karácsony sem lesz már ugyanaz

Mádai Vivien egy fővárosi ingatlanba költözött
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 12. 24. 17:00

Mádai Vivien számára nem volt könnyű az idei év: pontot tett a házassága végére, ami egy teljesen új életet hozott el számára.

Rendhagyó karácsonyra készül Mádai Vivien. A Mokka műsorvezetője idén februárban jelentette be, hogy hat év házasság után különválnak a férjével.

Vivien és Zoltán a fiuk, Zénó érdekeit továbbra is szem előtt tartják, de már nem alkotnak egy párt, ami által a karácsony is más lesz, mint az eddigiek.

Mádai Vivien nehéz éven van túl (Fotó: Ripost)

Erről Vivien egy Instagram-bejegyzésben írt őszintén:

„Ragaszkodó típus vagyok. Tavaly is meséltem már nektek arról, mennyire nehezen engedem el a szokásaimat, a berögződéseimet, a hagyományaimat. Az utóbbit talán a legnehezebben. Nem akarok sem csöpögni, sem pedig mélyebben belemenni, mert talán Ti is éreztétek, hogy ebben az évben még az eddigiekhez képest is sokkal kevesebbet osztottam meg magamból/ magunkból. Tudatosan. Nagyon sok mindent el kellett engednem, lerombolt kártyavárakat újra építenem, és igen ebben benne volt az is, hogy a karácsony sem lesz már ugyanaz. De nagyon sok jót is hozott magával ez az év, rengeteg örömöt, törődést, és szeretetet, amiért végtelen hálás vagyok. Más lesz a karácsony, kicsit talán zűrösebb, és hangosabb is, de egy dolog biztos; a mi szövetségünk örök. Áldott karácsonyt kívánok nektek!” – utalt imádott kisfiára, akivel édes közös képeket osztott meg.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

v i v i e n m á d a i (@vivienmadai) által megosztott bejegyzés

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.