tóth gabi
Az énekes szerencsés módon épült fel a koronavírusból, noha három hétig kórházban volt a betegség miatt. Most dalt írt a megpróbáltatásairól.
Új dalában dolgozta fel Delhusa Gjon azt, hogy átélte a koronavírust.
Az énekes tavaly novemberben kapta el a fertőzést, az állapota pedig olyan súlyosra fordult, hogy kórházba is kellett szállítani.
Delhusa azóta jól van, és egy reményt adó, új dallal üzent mindenkinek, aki átmegy ezen a nehéz időszakon.
„A Covid első hulláma után megálmodtam, hogy megírok egy ilyen jellegű dalt. Ezután én kaptam el a vírust, kórházba kerültem. Miután kijöttem és felépültem, úgy döntöttem, hogy csak azért is csináljuk meg. A dal lényege, hogy ne mondj good bye-t az életnek. Akármi is történik. Az visz előre, ha pozitívan nézzük a dolgokat. Sajnos a koronavírus nem adott ihletet, bár a fájdalom is ihlet. De azt inkább lenyelném: a legkatasztrofálisabb helyzetben is mindent elbolondozok” – mondta el a Mokka szerdai adásában az énekes, akinek megváltoztatta a betegség az életét és a gondolkodásmódját.
„Csak frázisokat tudok puffogtatni, de a legfontosabb, hogy foglalkozz a szűk környezeteddel, figyelj oda rájuk, mert ez olyan törékeny. Amikor a kórházban 23 napot töltöttem, azt hittem, sosem ér véget. Több mint öt napig voltam lélegeztetőgépen... Az volt a nagyon kemény és a tűzfolyosó, ahogy én hívom. Amikor ez véget ért, testemben-lelkemben remegtem, és egy kicsit megrezzentem, hogy ez ilyen könnyen megtörténhet? Nagyon szerencsés az orvosok szerint, hogy nem iszom, nem dohányzom, sportolok és a Pilis lábánál, jó levegőn lakom” – árulta el Delhusa Gjon.
A Mokka videóját itt tekintheted meg: