Létrehozva: 2020.04.11.

Tragikus hírt kaptunk: váratlanul elhunyt a magyar színész

Váratlanul elhunyt Boros György énekes-színész.

A debreceni dehir.hu oldalán jelent meg a szomorú hír: április 11-én, a költészet és a város napján meghalt Boros György. A zenész nevéhez nagyon sok nagyszerű dal fűződik, többek közt a Pocsolyába léptem című sláger, amit bár sokan Takáts Tamás előadásában fedezhettek fel maguknak, szerzője Boros György volt – írja a portál.

Fotó: Ripost

Tagja volt a Boros-Méhesi duónak, játszott az Ölveti Blues Band zenekarban, új utakat keresett a Színes TV-vel, utazott az Úthengeren, zenélt a Wayangban. De ott van a listán a Tread Over Shoes és Csokonai Színház is – ez utóbbi intézmény színpadán is láthatta a közönség. 25 évig dolgozott itt, statisztált, Shakespeare Vízkereszt vagy amit akartok teljes zenei szerzője volt, írt négy gyerek-, illetve ifjúsági darabot, emellett rendezett és játszott is.

A színész-zenész 2010-ben sztrókot kapott, amelyből nem tudott teljesen felépülni.

Boros György 1965. április 21-én született, és most, 2020. április 11-én elhunyt.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”