Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.26.

Szívszorító részletek: ilyenek voltak Freddie Mercury utolsó percei

A Queen énekese 1991-ben hunyt el, legjobb barátja is a közelben tartózkodott a tragédia idején.

Freddie Mercury egykori barátnője volt az első, aki megérkezett az énekes londoni otthonába, amikor életét vesztette, mindössze 24 órával azután, hogy nyilvánosan is bejelentette, AIDS-szel küzd.

Fotó: Profimedia

Mary Austin volt a Queen frontemberének első és egyetlen komoly barátnője, akivel akkor sem szakították meg a kapcsolatot, amikor Mercury bevallotta, hogy meleg. Örök barátok maradtak a szakítás után is.

Sőt, még Queen dalok is születtek a nőről, például a Love Of My Life, és Mercury abban a lakásban élt, amit Austin választott neki.

„Minden szeretőm megkérdezte, hogy miért nem léphet Mary helyébe, de ez egyszerűen lehetetlen” – mondta a sztár még 1985-ben, egy interjúban. „Az egyetlen barátom Mary, és nem is akarok mást. Számomra ő volt a feleség. Számomra ez házasság volt. Hiszünk egymásban, nekem ez elég” – fogalmazott.

Amikor Mercury meghalt, Dave Clark volt vele, a Dave Clark Five énekese, de Austin is hamar a helyszínre ért. Clark azt mondta 2008-ban, hogy amikor az orvosok elmentek, már tudta, hogy mindjárt vége. „Egyedül maradtunk és amikor meghalt, lementem a földszintre, hogy elmondjam a személyi asszisztensének, Phoebe-nek, és a szakácsának Joe-nak. A volt barátnője, Mary Austin is átjött, én pedig felhívtam Freddie szüleit a hírrel. Békésnek tűnt. De hatalmas veszteség volt” – emlékezett vissza Clark.

Mercury egyébként megkérte Austint, hogy olyan helyen temesse el a hamvait, amit senkinek nem árul el – írja a Mirror.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”