RETRO RÁDIÓ

Szörnyű, amit találtak a magyar modellnél: drasztikus lépésre szánta el magát

Szörnyű, amit találtak a magyar modellnél: drasztikus lépésre szánta el magát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 11. 19. 07:15

A 27 éves modellnél korábban mellrákot állapítottak meg, a bal mellét ezért le kellett operálni. A modell azonban úgy döntött, a másik mellét is leoperáltatja.

Új fejezet kezdődik Szűcs Adriána, a Miss Balaton szépségverseny gyönyörű középdöntősének életében: a nemrég daganatos betegséggel küzdő lánynak négy napja távolították el a jobb mellét, ezzel egy időben a korábban leoperált helyett implantátumot ültettek be.

Genetikailag többszörös esélyem van, hogy kiújuljon a rák, így megelőzés céljából, a lelki nyugalmam megőrzésének érdekében az orvosaimmal közösen úgy döntöttem, hogy a másik, egészséges mellemet is eltávolíttatom – kezdte a Blikknek Adriána, aki első operációja után pontosan tudta, mi vár rá. – Nem könnyű, hiszen ha lenézel, másképp látod a tested. Ennek ellenére nem aggódom, hiszen nagyon jó helyreállító műtétek léteznek, ráadásul tudom, hogy mindez az én egészségemet szolgálja. Én sem gondoltam volna, hogy idáig eljutok: voltak komoly mélypontok, reménytelennek tűnő helyzetek, de most kezdtem igazán élni– zárta Adriána, akit családja, a barátok és párja mindenben támogat.

A lánynál egy évvel ezelőtt diagnosztizáltak mellrákot. A Miss Balaton 24 döntőse közé úgy sikerült bejutnia, hogy mindvégig kemoterápiás kezelésre járt: gyönyörű hajkoronáját elvesztette, ám ő egy pillanatig sem adta fel. Júliusban egyoldali melleltávolításon esett át, levették a bal mellét. Végül nyár végén kézhez kapta a várva várt végső mintavétel eredményét is, amely szerint nincs szüksége utókezelésre, így már nem volt akadálya a következő műtétnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.