RETRO RÁDIÓ

Fia közölte a tragikus hírt: meghalt a magyar műsorvezető

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 03. 08. 10:35

Temetése a Pestszenterzsébeten lesz, március második felében. Gyászolja felesége, fia és rengeteg ismerõse, tisztelõje - áll a fiától kapott üzenetben.

Március 6-án, életének 77. esztendejében elhunyt M. Szabó Imre, műsorvezető, újságíró, dokumentumfilmes - közölte a fia a Demokratával.

M. Szabó Erdélyből menekült szülők gyermekeként Budapesten született, 1941-ben. Az 1960-as évek végén a Magyar Rádióban kezdte el riporteri pályáját, majd a Népszava eseményriportere lett. A rendszerváltás után a Duna Televízióban Amerikai magyar életsorsok címmel 70 portré- és dokumentumfilmet forgatott Amerikában és Kanadában az ottani emigráció történelmileg jelentős alakjairól, tanúiról. A Pesti Hírlap munkatársa is volt, és a Magyar Rádió számára is készített riportokat az 1990-es években.

Több egyéb elismerés mellett 2000-ben a magyar Rádió Nívódíját, 2004-ben Európa Érmet kapott. 2010-ben az Európa Díjat, majd 2012-ben a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést nyerte el.

Temetése a Pestszenterzsébeti temetőben lesz, március második felében. Gyászolja felesége, fia és rengeteg ismerőse, tisztelője

- áll a fiától kapott üzenetben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.