Létrehozva: 2016.11.28.

Õszinte vallomás: halálfélelméről beszélt Majka

A mûsorvezetõ a veleszületett szívrendellenessége miatt éveken át rettegésben élt.

Tizenöt éve diagnosztizálták Majkánál a szívritmuszavart, de előtte éveken át rettegésben élt, hiszen nem tudta, csak érezte, hogy baj van az egészségével. A rapper halálfélelemmel küzdött, Majka rettegett, hogy olyan fiatalon fog meghalni, mint negyvenöt évesen elhunyt édesapja.

"Sokszor úgy éreztem, hogy három percen belül meg fogok halni, aztán az orvosok megnyugtattak és rendbe tették a lelkem. Ez egyébként nem egy könnyen diagnosztizálható betegség. Az én életemből öt évet vett el az, hogy végre kimutasson valamit az EKG, hiszen nem minden pillanatban lép fel a pitvarfibrilláció" - árulta el a Lokálnak

Majka számára a rettegésben töltött évek pánikrohamot okoztak, ami tetézte a problémáit.

Halálfélelmem volt éveken keresztül.

"Vannak ugyanis, akik nem érzik az eltérést a szívdobbanások között, én sajnos éreztem, és rettegtem, hogy mikor esek össze holtan, vagy mi lesz a következő pillanatban."

Végül egy magyar diagnosztikai eszköznek köszönhetően saját kezébe tudta venni a szíve feletti irányítást. A készülék jelzi, ha szorít a szíve, eltérés esetén így Majka rögtön továbbíthatja az adatokat az orvosának.

Az elmúlt tizenöt évben két műtéten esett át, először lézeres, majd fagyasztásos vagy égetéses módszerrel próbálták eltüntetni azokat az extra belépéseket, amelyek a rendszertelen szívdobbanásokért felelősek.

Majka ráadásul a cigarettát is letette, a rendszeres sportolásnak hála pedig sokkal jobban érzi magát, mint valaha.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja